Ifjúsági koncertek digitalizálva

Egyetem
Folyamatosan kerülnek fel az internetre a Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kar és a Jövő Művészetéért Alapítvány ifjúsági koncertjei. Az a cél, hogy minél többen és minél egyszerűbben hozzáférhessenek a nagy sikerű és értékes zenei tartalmakhoz.

A Debreceni Egyetem Zeneművészeti Kara tizenkilenc évad óta segíti az óvodások és az általános iskolások komolyzenével való ismerkedését. A Hang-Játék-Zene elnevezésű ismeretterjesztő élményhangversenyeken évente több ezer kisdiák fordul meg. A koncerteken a Zeneművészeti Kar hallgatói lépnek fel, akiknek ez kiváló lehetőség a színpadbiztonság megszerzésére.

Váradi Judit, a Zeneművészeti Kar egyetemi docense, a hangversenysorozat alapítója és szerkesztője kiemelte, a sorozat határozottan azzal a céllal indult, hogy az ének-zene órákat élményszerűen, élőzenével egészítsék ki. Nagycsoportos óvodásoknak, de többségében alsó tagozatos általános iskolai osztályoknak szólnak az alkalmak, amelyeken évente három előadást mutatnak be, de van, hogy a nagy érdeklődés miatt akár ötöt-hatot is.

– A műsor összeállításánál az az elsődleges, hogy a korosztálynak megfelelő műveket adjunk elő. Valamilyen érdekes tematika, hangszercsoport köré szervezzük a programot, olykor mesébe foglaljuk a darabokat. Mindenképpen olyan műsort állítunk össze, mind időtartamban, mind pedig a befogadhatóság szempontjából, hogy az segítse a találkozást a klasszikus zenével, legyen szó Bachról, Lisztről vagy 20-21. századi művekről – mondta az egyetemi docens.

A koncertek különlegessége, hogy rajzpályázat is kapcsolódik az alkalmakhoz. A gyerekek rajzok formájában is megörökítik és ezáltal újra átélik az előadásokat.

Az elmúlt években összegyűlt, rögzített zenei tartalmakat Váradi Judit most kezdte el digitalizálni. A cél a hozzáférhetőség, a megoszthatóság és a zenepedagógia támogatása.

– A felvétel minősége meghatározó, de minél több koncertet szeretnék digitalizálni. A Zeneművészeti Kar hallgatói jó helyzetben vannak, mert a koncertpedagógiai óra keretében élőben vesznek részt a fellépéseken, megtanulják azt a gondolkodásmódot, amit majd alkalmazniuk kell a tanári pályájuk során. A nagyváradi Partiumi Keresztény Egyetemen is tanítok, az ottani hallgatók és kollégák kérésére kezdtem el a digitalizálást. Rendhagyó ének-zene óraként is fel lehet használni ezeket a felvételeket, amik így az iskolai oktatás kiegészítéseként is alkalmazhatók lesznek. A digitalizált felvételek mellett a koncertekhez kapcsolódó gyerekrajzokat is meg lehet tekinteni az online térben  – fogalmazott Váradi Judit.

Egyelőre három koncert érhető el a Zeneművészeti Kar Facebook oldalán és az egyetemi docens  Youtube csatornáján.

A tervek szerint kéthetente újabb koncertek kerülnek fel az internetre, ahol mindenki számára elérhetővé és megoszthatóvá válnak az élménykoncertek.

Sajtóiroda