Elstartolt az Educatio

Egyetem

Már az első napon mintegy 1000 érdeklődő kereste fel a Debreceni Egyetem standját a háromnapos nemzetközi oktatási szakkiállításon.
Új design és önálló, az eddigiektől nagyobb, 42 négyzetméteres, zöld környezetet jelképező, szabadon körbejárható „szigetstandon” várja január 19-21. között a Debreceni Egyetem leendő hallgatóit a 17. Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon. Az intézmény mind a 14 kara bemutatja felsőoktatási szak-, alap- és mester-, illetve osztatlan képzéseit is, sőt az angol nyelvű, valamint a doktori képzésről is kaphatnak információkat a jelentkezők.

A Hallgatói Önkormányzat tagjai közül 45-en vállalták, hogy az intézmény képzési kínálata mellett a jelentkezéssel kapcsolatos tudnivalókat, a lakhatási, valamint, az egyetem és a város kínálta kulturális, sport és szórakozási lehetőségeket is bemutatják. Aki ellátogat a standhoz biztos, hogy megérti majd, hogy miért vallják a Debreceni Egyetem hallgatói, hogy a legpezsgőbb hallgatói élet ebben az intézményben van.

– Törekedtünk arra, hogy idén sokkal hangsúlyosabb, figyelem felkeltőbb legyen a stand. Az egyetem és a karok zászlói már távolról jelzik, hogy a Debreceni Egyetem ismét itt van a kiállításon. Bízunk benne, hogy az egységes, hímzett ing, a hallgatók maximális felkészültsége és a remek csapatmunka, idén is meghozza a sikerünket – fogalmazott Molnár Dániel, a DEHÖK kabinetfőnöke.
A kiállításon a magyar, határon túli és külföldi felsőoktatási intézmények mellett taneszközgyártók és -forgalmazók, tankönyvkiadók, nyelviskolák, szakképző intézmények is bemutatják kínálatukat a Hungexpo G pavilonjában.

A felsőoktatási seregszemle nyitónapján Jávor András általános rektorhelyettes és Bartha Elek oktatási rektorhelyettes is részt vett.

– Örülünk, hogy ismét itt lehetünk az ország legnagyobb oktatási szakkiállításán. A beiskolázási időszak hajrájához közeledve ez nagyon fontos számunkra. Az idei felvéteti eljárásban a Debreceni Egyetem képzési kínálata ismét bővült. A középiskolások a testnevelő tanár szakról, a gyógypedagógia és közösségszervező alapszakról, az ápolás-betegellátás szakhoz kapcsolódóan induló dietetika szakirányról és a sportközgazdász mesterképzésről is tájékoztatást kapnak hallgatóinktól. Ezúton szeretnénk a jelentkezőket megnyugtatni, hogy minden új szakunk, melynek akkreditációi sikeresen lezajlottak, legkésőbb a január végi felvételi kiegészítésben már elérhetőek lesznek – tájékoztatott Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

unideb.hu