Élvezni akarják a játékot

Sport

Dusan Brkovics szerint remek hangulatban várják a játékosok a mezőkövesdi bajnokit.

A Gyirmót legyőzése után a másik újonccal csap össze a DVSC, ugyanis Herczeg András legénysége Mezőkövesdre látogat vasárnap este az OTP Bank Liga 4. fordulójában. Együttesünk belső védője, Dusan Brkovics izgalmas összecsapásra számít.

Jó hangulatban várjuk a következő mérkőzésünket annak ellenére, hogy nem kezdtünk túl jól a bajnokságban. Úgy érzem, a Gyirmót elleni meccsünkön be tudtuk bizonyítani, hogy jó csapat vagyunk, és a mezőkövesdi összecsapást is bizakodva várjuk – nyilatkozta Dusan Brkovics a dvsc.hu-nak. – Egy csapat számára természetesen mindig változást jelent egy új edző. Herczeg András sok újdonságot tanított nekünk az edzéseken, amelyeknek már megvannak a pozitív hatásai. A legfontosabb, hogy élvezzük a játékot és minden percet, amit a pályán töltünk. Az első debreceni szezonomban már volt szerencsém pályára lépni a Mezőkövesd ellen. Szeretik járatni a labdát, ahogy mi is. Izgalmas találkozóra számítok, természetesen a győzelemért utazunk Mezőkövesdre.