Súlyos balesetet okozott az ittas debreceni sofőr – bíróság elé áll

Rendőrség

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság ittas  vezetés megalapozott gyanúja miatt folytatott eljárást egy debreceni lakossal szemben. A nyomozás adatai szerint a férfi BMW típusú személygépkocsijával közlekedett Debrecen felől Kaba irányába a 4-es számú főúton 2019. január 4-én 2 óra körül. A sofőr a főút 209-es kilométerszelvényében járművével áttért a menetiránya szerinti bal oldali sávba, ahol összeütközött egy másik autóval.

A rendőrök a helyszínre mentek, igazoltatták a járművezetőket és velük szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami a BMW vezetőjénél pozitív értéket jelzett. Az egyenruhások a férfit elfogták, majd előállították a rendőrkapitánysága, ahol a nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki. A balesetben a 42 éves debreceni lakos könnyű, míg a Ford női vezetője súlyos sérüléseket szenvedett.

A Hajdúszoboszlói Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Alosztálya a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.