Áramszünet, áramkimaradás

Több ezer háztartás maradt áram nélkül Zalaegerszegen

Ország

Kábelhiba miatt több ezer háztartásban szünetel az áramszolgáltatás Zalaegerszegen, ahol az E.On szakemberei megkezdték a hiba behatárolását – közölte a társaság szóvivője kedden az MTI érdeklődésére.

Varga Ivett elmondta: nem sokkal este hét óra után, egy földkábel meghibásodása miatt Zalaegerszegen – elsősorban a belvárosi területeken – közel nyolcezer fogyasztónál szűnt meg az áramszolgáltatás. A hiba behatárolását az áramszolgáltató szakemberei azonnal megkezdték.

A folyamatos visszakapcsolásoknak köszönhetően este fél kilenckor már csak 2100 fogyasztót érintett az áramkimaradás, amelynek elhárítása várhatóan rövid időn belül megtörténik – közölte a szóvivő.