Már majdnem egy teljes napja ég a királyszentistváni hulladéklerakó

Ország

Még mindig ég a szemét a királyszentistváni hulladéklerakónál, ahol szombat délután ütött ki tűz mintegy ezer négyzetméteren – közölte a Veszprém Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Csondor Henrietta elmondta: szombat délután óta folyamatos váltásban dolgoznak a tűzoltók a helyszínen, továbbra is ötös kiemelt riasztási fokozatban. Jelenleg Ajkáról, Balatonfűzfőről, Pápáról, Pétfürdőről, Siófokról, Székesfehérvárról és Veszprémből vesznek részt egységek az oltásban a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett.

A katasztrófavédelmi mobil labor folyamatosan méréseket végez a lerakó közelében és a szélirányban fekvő településeken, de az egészségügyi határértéket meghaladó veszélyesanyag-koncentrációt továbbra sem tudtak sehol kimutatni – tette hozzá a szóvivő.

A királyszentistváni hulladéklerakóban szombat délután keletkezett tűz, az oltásban mintegy nyolcvan tűzoltó vesz részt. Vízágyúval, habosított vízágyúval, két vízpajzzsal és több vízsugárral oltják a lángokat, a mentést három munkagép is segíti.