Kábítószer-kereskedelem és lőfegyverrel való visszaélés a vád, jön az első tárgyalás

Helyi hírek Ország

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Háger Tamás vezette tanácsa 2018.05.14-én 9 órától
a következő ügyet tárgyalja.
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 decemberében H. Lajos I.r.
vádlottat, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 5 év 4
hónap börtönbüntetésre és 6 év közügyektől eltiltásra ítélte. L. Roland II.r.
vádlottat, társtettesként elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette és
lőfegyverrel visszaélés bűntette miatt 4 év 6 hónap börtönbüntetésre és 5 év
közügyektől eltiltásra ítélte. A bíróság I.r. vádlottal szemben csaknem 3 millió
forint, II.r. vádlottal szemben 351.000.-Ft vagyonelkobzást is elrendelt. Az ítélet
ellen az ügyész súlyosításért, a vádlottak és védőik enyhítésért fellebbeztek. A
bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlottak még Angliában egy
internetes játékon keresztül léptek kapcsolatba egymással. II.r. vádlott
hazaérkezését követően is folytatta kábítószer fogyasztását, I.r. vádlottól
szerezte be a marihuánát, melyet részben maga fogyasztott el, részben pedig
barátai körében értékesített. Az internetes játékfelületen keresztül egyeztették a
mennyiséget, annak árát és az átvétel időpontját. II.r. vádlott minden esetben I.r.
vádlott Dunaharasztiban lévő lakására utazott az anyagért. 2015 decembere és
2016 áprilisa között legalább 5 alkalommal vett át ilyen módon 1.800.000.-Ft
értékű marihuánát I.r. vádlottól. 2016 májusában utazott újra egy nagyobb
mennyiségért 1.050.000.-Ft értékben. II.r. vádlottat Debrecenben érkezésekor a
Nagyállomáson igazoltatták a rendőrök és megtalálták nála a korábban vásárolt
kábítószert. Ezt követően a rendőrök házkutatást tartottak mindkét vádlott
lakásán és megtalálták a növényi származékokat, digitális mérleget,
csomagolásra használt anyagokat illetve I.r. vádlott lakásán a vételár egy részét.
II.r. vádlottnál egy Flóber kaliberjelű, működőképes forgópisztolyt is találtak,
amely lőfegyvernek minősül, azonban II.r. vádlott nem rendelkezett lőfegyver-
tartási engedéllyel. Első nyilvános ülés.