Mintegy 185 milliárd forint kiadással számolhat jövőre a KKM

Gazdaság

Összesen 185,3 milliárd forint kiadást és 7,98 milliárd forint saját bevételt irányoz elő a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak (KKM) a 2020. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat.

Ez azt jelenti, hogy mintegy 101,9 milliárd forinttal kevesebbet költhet jövőre a tárca, mint az idén.
A parlament honlapjára kedd délután felkerült javaslat alapján a kiadások legnagyobb részét – 74,77 milliárd forintot – a külképviseletek igazgatására szánt működési kiadás jelenti, ehhez 7,54 milliárd forint működési bevétel társul.
A minisztérium központi igazgatására 15,35 milliárd forint működési kiadást és 188,6 millió forint működési bevételt irányoz elő a kormány.

A Nemzeti Befektetési Ügynökségnek 2,79 milliárd forint működési kiadást szerepeltet a költségvetési javaslat, az Információs Hivatalnak pedig 13,75 milliárd forintot.

Nemzetközi tagdíjakra és európai uniós befizetésekre csaknem 16,11 milliárd forintot fordíthatnak. Az afgán nemzeti biztonsági erők fenntartásához szükséges pénzügyi hozzájárulást 143 millió forintban határozták meg.
A határon túli gazdaságfejlesztési programok támogatására 3,5 milliárd forintot fordítanak.

A törvényjavaslat szerint 195 millió forintot az európai önkormányzatok és régiók együttműködését segítő Európai Területi Társulások támogatására szánnak, 350 millió forintot pedig a Demokrácia Központ Közalapítvány segítésére. 608 millió forintot kap a Gül Baba Türbéje Örökségvédő Alapítvány, és 195 millió forintból támogatnak egy vízipari exportprogramot. A Csángó-Magyar Együttműködési Programot 532 millió forinttal támogatnák, míg a mexikói földrengés okozta károk helyreállításának támogatására 1,145 milliárd forint juthat.

A tervezetben 2,17 milliárd forint szerepel az űrtevékenységekkel kapcsolatos feladatok ellátására.
Az Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítésére 19,2 milliárd forintot fordít a tárca. Külgazdasági fejlesztési célelőirányzat címen 4,44 milliárd forint szerepel a javaslatban, kötött segélyhitelezésre 17,9 milliárd forint juthat. Közép-európai külgazdaságfejlesztési célelőirányzat címen 1,45 milliárd forint áll az előterjesztésben.

A KKM felügyelete alá tartozó szervezetekre és szakmai programokra jövőre 239 millió forintot szánnak, kulturális diplomáciai projektek támogatására 300 millió forintot, az állami protokoll támogatására pedig 240 millió forintot költenének.