A magyarok kétharmada arra számít, hogy nyugdíjas korában is dolgozni kényszerül

Gazdaság

A lakosság 64 százaléka szerint nyugdíjas korában is dolgozni kényszerül majd, mindössze három százalékuk véli úgy, hogy biztosan meg fog tudni élni nyugdíjából – derült ki az OTP öngondoskodási index eredményeiből.

Az MTI-hez csütörtökön eljuttatott tájékoztatás idézi Nagy Csabát, az OTP Nyugdíjpénztár ügyvezető igazgatóját, aki elmondta: ez azt eredményezheti, hogy a ma ismert békés nyugdíjas évek eltűnnek, és az emberek jelentős részének kell majd élete utolsó időszakát is munkával töltenie. Felhívta a figyelmet arra, hogy ha egy ma 35 éves fiatal nyugdíjas koráig havi 5 ezer forintot félretesz, akkor a mai átlagnyugdíj 25 százalékával növelheti időskori bevételeit.

Ertl András, a GfK Hungária ügyfélkapcsolati menedzsere ismertette: tízből mindössze négy 15 és 69 év közötti magyarnak van akármilyen megtakarítása. A harmincas éveikben járó megtakarítóknak mindössze 38 százaléka gondol a nyugdíjas korra, tehát minden ötödik-hatodik ember a korcsoportból. A nyugdíjhoz közeledő ötvenes korosztályon már jobban látszik az igyekezet, majdnem minden negyedik áldoz a gondtalan időskori évek érdekében – mondta.

Kiemelte, hogy érdemes időben megtenni az első lépést, hiszen 5 százalékos hozam mellett egy befektetés 10 év alatt 1,6-szorosára hízik, 30 év alatt viszont 4,3-szorosára.

A tájékoztatás szerint az OTP Nyugdíjpénztárhoz 2016-ban 7000 új tag csatlakozott, ami 17 százalékos emelkedés a tavalyi év hasonló időszakához képest. Ugyanebben az időszakban az egy főre eső vagyon 3,3 százalékkal, 890 000 forintról 920 000 forintra emelkedett, a pénztár által kezelt vagyon összege pedig idén júniusban átlépte a 200 milliárd forintot – írták.