Közpénzből újítják fel a 471-es utat

Gazdaság

Magyarország kormánya 2020-ig hét projekt keretében 669,3 milliárd forint hazai forrást biztosít kiemelt közúti beruházásokra – közölte a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium közlekedéspolitikáért felelős államtitkára csütörtökön Nyíradonyban.Tasó László a 471. számú főút Hajdúsámson és Nyíradony közötti burkolat-megerősítési munkálatainak alapkőletételén emlékeztetett arra, hogy az út rendkívül rossz állapotú hajdú-bihari szakasza a 2010 előtti időszakban mindig kimaradt a fejlesztésből, pedig akkor uniós forrásból valósulhatott volna meg a beruházás.

Már az unió sem ad pénzt, de a magyar állam “segít”

Most ilyen forrás nincs, de a magyar kormány a hazai költségvetésből biztosítja a 471-es út Nyíradonytól Debrecenig tartó teljes szakaszának felújítását, benne a Hajdúsámson és a megyeszékhely közötti szakasz kétszer kétsávossá szélesítését – mondta.

Ezzel párhuzamosan megkezdődtek a 471-es út Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei szakaszán is a burkolat-felújítási munkák – jelezte Tasó László, hozzátéve, hogy a 11,5 tonnás burkolaterősítés a térség gazdaságfejlesztése szempontjából is meghatározó.

Kondásné Erdei Mária, Nyíradony és Papp László, Debrecen polgármestere is utalt rá, hogy hosszú küzdelem után érkeztek el a 471-es út régóta várt felújításának megkezdéséhez.

Kondásné Erdei Mária felidézte, hogy 2010 előtt Tasó László akkori nyíradonyi polgármester vezetésével útlezárásokkal, demonstrációkkal igyekeztek felhívni a döntéshozók figyelmét a “halálút” tarthatatlan állapotára, de mindhiába.

Papp László a Debrecent az ország legkeletibb régiójával összekötő főütőérnek nevezte a 471-es utat, amelynek felújítása jelentősen segítheti a térség gazdasági fellendülését, könnyíti a munkaerő-áramlást.

Pántya József, a beruházó Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. útfejlesztési igazgatója tájékoztatása szerint a három cég konzorciumában megkezdett beruházás során új körforgalmat alakítanak ki Nyíradonyban.

A teljes, több mint 16 kilométeres útszakaszon elkészül a 11,5 tonnás burkolaterősítés. A Nyíradony és Hajdúsámson közötti útfelújítás közel nettó 5,5 milliárd forintba kerül – tette hozzá.

A 471-es út Debrecenig tartó teljes felújítása a kétszer egysávos, Hajdúsámsont elkerülő 8,6 kilométeres szakasz, majd a debreceni kétszer kétsávos bevezető szakasz megépítésével folytatódik.

A munkák a tervek szerint 2019-ben fejeződnek be a debreceni belterületi Sámsoni út kétszer kétsávosra szélesítésével és a vasúti sínek alatti közúti aluljáró megépítésével – hangzott el a nyíradonyi alapkőletételen.