Minimális kapcsolat és tisztaság

Egyetem

A daganatos betegek a daganat, vagy a daganatellenes kezelések révén legyengült immunrendszerük miatt fokozottan ki vannak téve a fertőzés veszélyének, így a koronavírusnak is. Számukra fogalmazott meg hasznos tanácsokat a Debreceni Egyetem Onkológiai Klinikájának vezetője.

Árkosy Péter megbízott klinikaizgató elmondta: a koronavírus a daganatos betegeknél is súlyos tüdőgyulladást okozhat, amely fokozódó légzési nehézséggel társulhat, akár lélegeztetőgép alkalmazására is szükség lehet. A legfrissebb adatok szerint a koronavírussal fertőzött daganatos betegek halálozási aránya 5,6 százalék.

Fontos tudni, hogy a daganatos betegség és a daganatellenes kezelések is okozhatnak a koronavírus által kiváltott tünetekhez hasonló panaszokat. Ezért lényeges, hogy a beteg tartson szoros kapcsolatot onkológus kezelőorvosával, aki probléma, kérdés esetén segítségére lesz.

A szakember hangsúlyozta, amennyiben a daganatos beteg állapota, laboreredményei, kardiális státusza lehetővé teszi, az onkológiai kezelést jelen járványhelyzetben is megkezdik, folytatják. Az onkológiai ambulanciájukra járó, aktív kezelésben már nem részesülő, de gondozás alatt álló és panaszt nem jelző betegeik ellenőrző vizsgálatait későbbre halasztották. Tőlük azt kérik, hogy a járványügyi helyzet alakulásától függően, később kérjenek előjegyzést.

Árkosy Péter kitért rá: a biztonságos és gördülékeny betegellátás érdekében most igyekszenek csökkenteni a betegvárók zsúfoltságát. Az ambulancián csak az onkológiai betegeket fogadják, hozzátartozókat nem. Az úgynevezett endokrin terápiában részesülő betegeket, – akiknek három havonta írják fel a gyógyszereket, illetve végzik el rajtuk a kontrollvizsgálatokat – telefonon értesítik. Amennyiben nem jeleznek panaszt, postán juttatják el nekik például a receptet és az ambuláns lapot. Egyúttal felhívják a figyelmüket arra, hogy az ambulanciák működése folyamatos, tehát esetleges kérdés esetén fel tudják venni a kapcsolatot kezelőorvosukkal. Az onkoteamek működése is zavartalan. Ezen felül fontosnak vélik az alapvető higiéniás rendszabályok szigorú betartását, onkológiai intézményeikben rendszeres fertőtlenítéssel, szellőztetéssel, szájmaszk alkalmazásával csökkentik a fertőzés veszélyét.

A szakember azt javasolja a daganatos betegeknek, hogy ők is maradjanak otthon! Amennyiben elkerülhetetlen a látogató fogadása, az maximum egy ember legyen, két, három méter távolságot tartva, mellőzve a hagyományos üdvözlési formákat. Nem kell állandóan a négy fal között tartózkodni. Jó általános állapot esetén a beteg rövid időre kimehet az erkélyre, a kertbe, sétálni a parkba, de mindig kísérővel és olyan időpontban, amikor a lehető legkisebb az esélye annak, hogy másokkal találkozzon. Ilyenkor is legalább két, három méter távolság tartása szükséges másoktól. Figyelni kell a hatóságok tájékoztatását, útmutatását.

Szintén a beteg biztonságát szolgálja az otthoni rendszeres és alapos takarítás, portörlés. Naponta meg kell tisztítani a gyakran megérintett felületeket: kilincseket, vízcsapot, villanykapcsolókat, telefont, távirányítókat, illetve fokozottan ügyelni kell az illemhely tisztaságára. Lényeges a higiéniai rendszabályok szigorú betartása: a gyakori kézmosás, az alkohol tartalmú kézfertőtlenítő rendszeres alkalmazása, gyakori szellőztetés, személyi higiénia és a szájápolás. Olyan tisztítószerek használata javasolt, melyek baktérium-, vírusölő hatással is rendelkeznek.

A Debreceni Egyetem Onkológiai Klinikájának megbízott klinikaigazgatója kifejtette: a daganatos betegek és családjuk teljesen érthető módon mindent megpróbálnak megtenni a gyógyulás érdekében. Számos olyan „csodaszer”, azaz táplálékkiegészítő, vitaminkészítmény ismert, amiktől gyógyulást remélnek. A „csodaszerek” rákellenes hatása azonban egyáltalán nem egyértelmű, klinikai vizsgálatokkal alátámasztott bizonyítékok, eredmények, evidenciák nem állnak rendelkezésre. Az orvos ezért óva intett attól, hogy az érintettek bizonytalan összetevőket tartalmazó, nem garantált minőségű terméket vásároljanak. A „csodaszerek”, csakúgy mint a túlzott vitaminbevitel ugyanis ronthatják a kemoterápia hatékonyságát is.

– Az onkológusnak tisztában kell lenni azzal, hogy az általa felírt gyógyszereken kívül betege milyen készítményt szed. A kezelőorvosnak a rákos beteget céljaiban, reményeiben támogatnia kell, ebben a hosszú, akár több éven át tartó orvos-beteg kapcsolatban nélkülözhetetlen az elmélyült, tartós bizalom megléte – tette hozzá a szakember.

Sajtóiroda