A DEAC férfi kézisei is növesztik

Egyetem
Az egyetemi férfi kézilabdacsapata is csatlakozott a Movember kezdeményezéshez. Szakálluk megnövesztésével hívják fel a figyelmet a prosztatarák veszélyére.

A jótékonysági mozgalom egészen 1999-ig nyúlik vissza, amikor is egy maréknyi Adelaide-i (ausztrál) fiatalember rendes esti sörözése közben kigyúrta az alapötletet, hogy a férfiak novemberben nem borotválkoznak, ezzel felhívják a figyelmet a prosztatarák betegségre. A szakáll növekedést a szurkolók is figyelemmel kísérhetik a gárda következő hazai mérkőzésén, november 18-án a Balmazújváros ellen a Kecskeméti János Sportcsarnokban.

A DEAC NBII osztályban versenyző férfi kézilabda csapata eddig is bizonyíthatta férfias küzdeni akarását, hiszen az idei bajnoki szezonban veretlenül állnak a tabella élén, és ha ilyen töretlen erővel folytatják a felkészülést, komoly esélyük lehet feljebb kerülni az NBI/B-be.

A csapat minden tekintetben megújult az évben, a sok újonnan igazolt játékos mellett új vezetőedző került a gárda élére Szabó Csaba személyében. A szakmai munkát Bíró Imre utánpótlás szakmai igazgató és a korábbi edző, Medgyessy Sándor is segíti. Az új gárda eddig jól muzsikált, az előző két fordulóban is győzni tudtak.

A tabellán elfoglalt helyezések alapján nem számíthatott könnyű mérkőzésre a DEAC férfi kézilabda csapata legutóbbi hazai meccsén, a NB II-es férfi bajnokság 6. körében, hiszen a vendég Mezőkövesd csapata a tabella 3. helyén állt a fordulót megelőzően. A mérkőzés elején meglepően kevés ellenállást tanúsítottak a kövesdiek, a hazai csapat 10 perc után el is lépett 8-1-re. A debreceni védelem jó kapusteljesítménnyel kiegészülve remekül működött, könnyű gólok születtek lerohanásból. A félidő közepén azonban ébredezni kezdtek a borsodi fiatalok, fokozatosan kezdték ledolgozni hátrányukat. Ehhez nagyban hozzájárult a hazaiak visszatérő hibája, a rengeteg kihagyott ziccer. A játékrész végére 4 gólra olvadt a DEAC előnye, 15-11-es cívisvárosi vezetéssel mehettek pihenőre a csapatok.

A második felvonásban felváltva estek a gólok, a debreceni találatokra mindig volt válasza a kövesdieknek. A borsodi együttes mindent megpróbált a felzárkózás érdekében, gyakran alkalmazták a – mai kézilabdában divatos és népszerű – kapus nélküli támadójátékot emberhátrányban és létszámazonosságnál is, ennek köszönhetően a kapus két gólt is szerzett a mérkőzés folyamán. Megközelíteni azonban nem tudták a Debrecent, a vége 28-23-as hazai győzelem.  Összességében a vártnál könnyebben tartották otthon a 2 pontot a debreceni fekete-fehérek, azonban intő jel lehet a rossz helyzetkihasználás, amin mindenképpen javítani kell.

A következő, idegenbeli mérkőzésen a DEAC mint listavezető, valamint az Eger mint a tabella sereghajtója csapott össze. A mérkőzésen papírformaszerű DEAC győzelem született. Már az első félidőben beindult a gólgyár, 9-20 volt a játékrész végére az állás. A második félidőben a gólarányunk tovább javult, a végeredmény 16-42-es DEAC siker lett. Az egyetemi csapat fegyelmezett játékkal, jó helyzetkihasználással, a játékot végig a kezében tartva nyerte meg találkozót.

unideb.hu