UniBike a Föld napján

Egyetem

Minden UniBike munkába állt a Debreceni Egyetemen pénteken. Hallgatók és oktatók pattantak nyeregbe, hogy felhívják a figyelmet a környezetvédelemre.

A szervező Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata és a Környezetvédelmi Bizottsága a kerékpáros felvonulással a Föld természeti környezetének megóvására, a környezettudatos életmódra való nevelés fontosságára hívta fel a figyelmet. Az egyetemi polgárok az akció idejére díjmentesen kölcsönözhették a kerékpárokat.

– A kerékpáros esemény megmutatta, hogy az egyetem hallgatói és oktatói elkötelezettek a kerékpáros kultúra támogatásáért. Eddig a hasonló programokon nagy gondot jelentett, hogy sok hallgatónak nem volt helyben kerékpárja. A tavasszal beindított UniBike rendszernek köszönhetően most már ez az akadály is elhárult – fogalmazott Gyulavári Attila Zsolt, a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságának elnöke.

Az Egyetem téren a Környezetvédelmi Bizottság standja interaktív játékokkal, tesztekkel és különböző információs anyagokkal várta az érdeklődőket, a gyülekezőket finom reggelivel kínálták. Ezt követően indult el a felvonulás az Egyetem sugárúton a Nagytemplomhoz. Az akcióhoz mintegy százan csatlakoztak. A főtérig kerekező menettel a debreceni Bike Maffia és a Műszaki Kar elektromobilja is felvonult. A Nagytemplomhoz érkezőket meglepetés trial-bemutatóval várták. A kerékpáros felvonulásról visszatérők az International Food Day programhoz csatlakoztak.