Február 15-ig lehet jelentkezni a szeptemberben induló képzésekre

Egyetem

14 kar, 67 alapszak, 78 mesterszak, 5 osztatlan képzés, 24 tanárképzési szak, 164 szakirányú továbbképzés, 24 doktori iskola – ezt a kínálatot nyújtja a felvételizőknek az ország legnagyobb felsőoktatási intézménye. A Debreceni Egyetem és a Hallgatói Önkormányzat vezetői ma sajtótájékoztatón ismertették a beiskolázási programot.

– A Debreceni Egyetemre a 2015-ös felvételin összesen 17 208-an kerülhetnek be: nappali képzésre 10 481 hallgatót vehetünk fel, esti és levelező képzésen pedig 6 640-en kezdhetik meg tanulmányaikat, távoktatási formában pedig 87-en tanulhatnak Debrecenben. A beiskolázási fórumok tapasztalatai alapján úgy vélem, töretlen az érdeklődés az intézmény iránt, köszönhetően többek között annak is, hogy a hazai 14 felsőoktatási képzési területből 12-t oktatunk – tájékoztatott Bartha Elek oktatási rektorhelyettes.

A Debreceni Egyetem folyamatosan törekszik arra, hogy újítsa, szélesítse kínálatát.

– Az idei év újdonságai a közelmúltban akkreditált társadalmi tanulmányok alapszak, vegyészmérnök mesterszak, jogvédelmi szakértő mesterszak, francia, holland, erkölcstan és etika tanárképzési szak, valamint a Mezőgazdaság-, Élelmiszertudományi és Környezetgazdálkodási Karon és a Műszaki Karon – vállalatokkal együttműködésben szervezett – gyakorlatorientált duális képzések – mondta Pósánné Rácz Annamária oktatási igazgató.

Az egyetem a kezdetek óta, így most is részt vesz január 22-24. között az Educatio Nemzetközi Oktatási Szakkiállításon, a hazai oktatási piac legnagyobb, ingyenesen látogatható seregszemléjén, amelyet ebben az évben 15. alkalommal rendeznek meg Budapesten.

– Az egyetem Hallgatói Önkormányzata 36 fős stábbal utazik a rendezvényre, ahol 36 m2-es önálló standon várjuk leendő hallgatóinkat, bemutatva a karok, szakok teljes kínálatát – tájékoztatott Molnár Dániel, a DEHÖK kabinetfőnöke.

A felvételi hajrájában február 4-én 17 órai kezdettel „hogy ne maradjon megválaszolatlan kérdés…” mottóval beiskolázási fórumot rendez a leendő hallgatóknak és szüleiknek a Főépület Aulájában a Debreceni Egyetem.

Az intézmény nemcsak itthonról, hanem külföldről is várja a jelentkezőket. Az idei tanévben 99 országból 3 801 hallgató érkezett, akik jó része a 48 angol nyelvű képzés valamelyikét választotta.

A 2015/16-os tanévre február 15-ig lehet jelentkezni, de csak elektronikus formában. A ponthatárokat várhatóan július 23-án hozzák nyilvánosságra.

 

unideb.hu