Turnusváltás, megjöttek az új gólyák!

Egyetem

Folytatódik Magyarország legnagyobb gólyatábora: ez a leendő jogászok, természettudósok, zenészek és óvodapedagógusok hete lesz.

Hétszáz gólya vesz részt a Debreceni Egyetem Hallgatói Önkormányzata által nyolcadik alkalommal megszervezett Egyetem téri gólyatábor második turnusában, ezúttal az Állam- és Jogtudományi, Természettudományi és Technológiai, Gyermeknevelési és Felnőttképzési és a Zeneművészeti Karok elsőévesei költöztek be szeptember 1-jén az egyetem központi campusára.

A szervezők tanszergyűjtő akciót hirdettek, ami ezen a héten is folytatódik. A gólyatábor első hetében sok füzet, toll, ceruza gyűlt össze, de gyurma, vízfesték, matrica is került a családok átmeneti otthonaiban élő családok számára felajánlott csomagokba.

A tábor idejére a DEHÖK Környezetvédelmi Bizottságának munkatársai kialakítottak egy Zöld Pontot, ahová a résztvevők leadhatják a kiürült pet palackokat, papírhulladékokat, üvegeket. Az első héten három nap alatt ezer liter hulladék gyűlt össze. A zöld zsákokat a gólyatábor frekventált helyein találják a hallgatók, akik a leadott hulladékok mennyiségével versenyben is részt vesznek.

A csapatépítő vetélkedők, esti koncertek, bulik, éjszakai túrák és a strandolás a negyedik napon az egyetem főépülete előtt borkóstolóval zárul, aznap este – szeptember 4-én – kilenc és tíz óra között pedig tűzijáték zárja a Debreceni Egyetem gólyatáborát.

Ahogyan az első héten, úgy a második turnus idején is folyamatosan a helyszínen van a DEtektorTV stábja, a napi események összefoglalói a https://www.youtube.com/user/DETEKtorTV csatornán láthatóak, melyek jeleneteiben az otthon maradt rokonok is felfedezhetik a családtagokat.