kobra mérges kígyó

Kígyómarásban meghalt Nepálban egy tizenéves lány, akit kunyhóba zártak a menstruációs ciklusa idejére

Világ

Meghalt egy 16 éves lány Nepálban, miután a menstruációja idejére bezárták egy erre a célra kialakított kunyhóba, ahol megmarta egy mérgeskígyó – jelentette pénteken a The Guardian című brit napilap online kiadása.

Jóllehet 2005-ben betiltották, országban még mindig sok helyen gyakorolják az úgynevezett csaupadi szokását, mely során a havi ciklusok alatt a nőket – mint “érinthetetleneket” – külön erre a célra kialakított kunyhókba zárják. A hinduizmus bizonyos tanaiból származtatott tradíció még mindig sok helyen eleven Nepál nyugati, Indiával szomszédos régióiban.

Anita Csand halála 2019 óta az első, a csaupadival összefüggésben lévő haláleset, a szokás ellen küzdő aktivisták pedig attól tartanak, hogy a csaupadi visszaszorításáért folytatott harcuk hiábavaló. 2005 óta a csaupadi gyakorlóit akár háromhavi börtönbüntetésre és 3000 nepáli rúpiára (7800 forint) is büntethetik. Csand rokonai tagadták, hogy a lány a kígyómarás idején menstruált volna. A kegyetlen szokás miatt sok, kunyhóba zárt nő esik vadállatok áldozatául, mások pedig füstmérgezésbe halnak bele, mikor az ablaktalan építményekben tüzet próbálnak gyújtani.

Aktivisták felhívják a figyelmet, hogy bár országszerte ilyen kunyhók ezreit rombolták le, minden jel arra mutat, hogy sokat újraépítettek. Kiemelték azt is, hogy a koronavírus-járvány miatt a figyelem elvonódott a csaupadi elleni küzdelemről, a járvány után pedig az ország mintha elfeledkezett volna a problémáról.