Folytatódnak a Netanjahu-ellenes tüntetések Izraelben

Világ

Izraelben újra országszerte tüntetéseket tartottak szombat este Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen, a vele szemben felhozott korrupciós vádak és kormányának koronavírusjárvány-kezelése miatt – jelentette az izraeli média.

A jeruzsálemi demonstráció a kormányfői rezidencia melletti Párizs téren ismét letartóztatásokkal és tömegoszlatással ért véget. A megmozdulás a szokásosnál később kezdődött, mert a rendőrség a város bejáratánál felállított ellenőrző pontokkal késleltette az emberek odajutását.

A karszalagot osztogató szervezők szerint több mint húszezren, a helyi média jelentései szerint több mint tízezren utaztak Jeruzsálembe ezen a szombaton. A szombat esti tüntetések hónapok óta tartó sorozata háromhetes szünet után kezdődött újra, mert a járványhelyzet súlyosbodása miatt kihirdetett országos karantén idején tilos volt ezer méternél nagyobb távolságra elhagyni a lakóhelyet, és tüntetni is csak ekkora körzetben lehetett.

A tömeg egy része menetben a belvárosba indult, amit a rendőrségnek nem sikerült megakadályoznia.
Előzőleg kora este, az utóbbi hetekben megszokott módon, a “fekete zászlós mozgalom” szervezésében országszerte sok száz helyen tüntettek, utcák és utak kereszteződésében, autópályák fölötti hidakon, városok terein.

Több helyen a kormányfő hívei is megjelentek, volt, ahol csak szavakkal becsmérelték a tüntetőket, de volt ahol paprika-sprayt fújtak rájuk, vagy tojásokat dobáltak feléjük. A rendőrség őrizetbe vett több erőszakos ellentüntetőt.

Este Tel-Aviv legnagyobb terén, a Rabin téren a korrupciómentes kormányzásért küzdő civil szervezet rendezett többezres nagygyűlést, amelyen beszédet mondott Cipi Livni volt külügyminiszter és igazságügyminiszter, aki több éve visszavonult a politikától.

“Netanjahu úgy döntött, hogy tönkreteszi a demokráciát, és lerombolja az izraeli társadalmat” – mondta Livni, aki bejelentette, hogy a történtek miatt nem tud tovább csendben maradni.

Tel-Avivban a Habima, a helyi nemzeti színház előtti téren is több száz fős, főként fiatalokból álló sokaság gyülekezett, az egyre jelentősebb emberáradat menetelni kezdett a városban, Netanjahu-ellenes rigmusokat hangoztatva.

Tizenhét hete tartanak a tömegtüntetések Benjámin Netanjahu miniszterelnök ellen, akinek januárban kezdődik a bírósági pere csalás, közhivatallal visszaélés és korrupció miatt. A tiltakozások állandó központi eseménye volt korábban a szombat esti Balfour utcai megmozdulás a kormányfői rezidenciánál, de ennek tiltása miatt az elmúlt hetekben gombamód elszaporodtak a kisebb, helyi tiltakozások is az ország egész területén.

A szervező “fekete zászlós mozgalom” közlése szerint szombaton este országszerte mintegy 260 ezren tüntettek Netanjahu politikája ellen, összesen mintegy 1275 helyszínen.