Először szállítanak haza dzsihadisták családjából származó német állampolgárságú gyerekeket Szíriából

Világ

A német szövetségi kormány első alkalommal szállít haza az Iszlám Állam (IÁ) nevű terrorszervezet követőinek családjába született német állampolgárságú gyermekeket Szíriából – jelentették hétfőn német hírportálok.

A műveletben négy gyereket juttatnak haza Szíria kurd ellenőrzés alatt álló északi részéről egy táborból, amelyben az IÁ megölt harcosainak családtagjait őrzik.

A gyerekeket már el is szállították a szíriai-iraki határra, ahol hétfőn átvették őket az iraki kurd autonóm régió fővárosában, Erbílben működő német konzulátus munkatársai.

A kormány három kisgyereket és egy csecsemőt juttat haza, Erbílből nagyszülők kísérik majd őket. A három kisgyereket azért hozták el a szíriai táborból, mert árvák, a csecsemőt pedig életveszélyes betegsége miatt. A tízhónapos gyermek édesanyja a táborban marad.

A kormány a berlini közigazgatási bíróság egy júliusi ítéletének eleget téve hajtja végre az akciót. Az érintettek németországi rokonai által indított bírósági eljárás előtt rendre elzárkózott az IÁ-val kapcsolatba hozható, Szíriában tartózkodó német állampolgárok hazaszállításától. Arra hivatkozott, hogy Irakkal ellentétben – ahonnan szállítottak már haza az IÁ-hoz köthető német állampolgárokat – Szíriában nincs német diplomáciai képviselet, ezért a polgárháború sújtotta országban nem lehetséges a konzuli segítségnyújtás.

A kormány adatai szerint nagyjából 70 nő és 120 olyan gyermek él szíriai táborokban, akik az IÁ német állampolgárságú harcosaihoz köthetőek.

A német biztonsági szervek adatai szerint 2013 óta több mint ezer ember utazott Németországból a szíriai és az iraki háborús övezetekbe, hogy csatlakozzon a dzsihadistákhoz. Nagyjából 200-an meghaltak, 340-en pedig visszatértek, többségüket letartóztatták.