Lübecki támadás – Egyelőre hallgat a feltételezett elkövető

Világ

Egyelőre nem beszél az a 34 éves férfi, akit az ügyészség azzal gyanúsít, hogy péntek délután késsel támadt egy távolsági busz utasaira az észak-németországi Lübeckben – tudatta péntek este a helyi ügyészség.

“Az elkövető egyelőre nem ismerte be, hogy ő követte el azt, amivel vádoljuk” – tudatta Ulla Hingst, a lübecki ügyészség szóvivője.

A szóvivő megerősítette, hogy a feltételezett támadó Iránban született, de már több éve német állampolgár, és Lübeckben él. A férfit szombat délelőtt állítják bíróság elé. A vádhatóság előzetes letartóztatását kezdeményezi; egyelőre szándékos gyújtogatás kísérletével, súlyos testi sértéssel és testi sértéssel vádolják.

A 34 éves férfi péntek délután kilenc embert sebesített meg késével a Travemündébe tartó, utasokkal teli buszon. Hátizsákjában pedig gyúlékony folyadék volt, amelyet lángra akart lobbantani. Indítéka egyelőre ismeretlen, a hatóságok nem zárják ki, hogy terrortámadás történt.