MÁV Előre Foxconn - Fatum-Nyíregyháza

Női röplabda Extraliga: nem jutott tovább a Nyíregyháza

Sport

Harmadikként a MÁV Előre jutott elődöntőbe a női röplabda Extraligában, miután a negyeddöntős párharc sorsdöntő, ötödik meccsén hazai környezetben négy játszmában legyőzte a Nyíregyházát kedden.

Az első két meccset némi meglepetésre a nyírségiek viszonylag simán nyerték, de a székesfehérváriak aztán előbb saját közönségük előtt, majd idegenben is felülkerekedtek, így döntő összecsapásra mentették a páharcot.

A keddi találkozót mindkét együttes idegesen, pontatlan játékkal kezdte, és bár a hazaiak nyugodtak meg hamarabb, a nyírségiek a hajráig tartották a lépést. Mindkét csapat lendületes támadójátékot mutatott, a feszültséget pedig jól jelezte, hogy a játékvezetőnek több alkalommal is fegyelmeznie kellett a reklamáló játékosokat. A végjátékban a Fatum hiába harcolt ki két szettlabdát és támadhatott mindkettőnél a részsikerért, technikai hibáinak köszönhetően a fehérváriak fordítottak és előnybe kerültek.

A második felvonásra nem zuhant össze az elszalasztott lehetőségtől a Nyíregyháza, amely feljavuló sáncmunkája mellett a szerb Nina Kocic ponterős támadójátékára alapozott. A hazai ütők egyre inkább elbizonytalanodtak, sokat hibáztak, de ötpontos hátrányról a hajrára így is kiegyenlítettek. Az újfent sok reklamálással tarkított végjáték azonban ezúttal a vendégeké lett, akik harmadik szettlabdájukat tudták kihasználni.

A harmadik etap első felében lendületben maradt a Fatum, de a MÁV Előre 11-14 után rendezte játékát, hatékonyan támadott, remek sáncolt, és az amerikai Maia Dvoracek remeklésével végül simán került közelebb az elődöntőbe jutáshoz. A negyedik játszmára szemmel láthatóan elfáradtak a vendégek, akik támadásban egyre ritkábban találták a megfelelő megoldásokat, és a többi játékelemben is egyre többet hibáztak. A székesfehérváriak ezt kihasználták, és 132 perc alatt lezárták a mérkőzést, 0-2-es összesített állásról megfordítva a párharcot.
Az ötödik mérkőzés legeredményesebb játékosaiként Dvoracek és Kocic egyaránt 27-27 pontig jutott.
A MÁV Előre 2010 óta először jutott bajnoki elődöntőbe.

A címvédő Vasas és a Kaposvár már korábban biztosította helyét a négy között, míg a negyedik párharcban a Békéscsaba és az UTE szerdán a Viharsarokban vívja a mindent eldöntő ötödik találkozót.

Az elődöntők, melyben az alapszakaszgyőztes Vasas az UTE-val vagy a MÁV Előrével, a Kaposvár pedig a Békéscsabával vagy a MÁV-val találkozik, a március 16-i hétvégén kezdődnek, s szintén az egyik csapat harmadik sikeréig tartanak.

Eredmény, negyeddöntő, 5. mérkőzés:
MÁV Előre Foxconn – Fatum-Nyíregyháza 3-1 (25, -26, 20, 18)
Az egyik csapat harmadik győzelméig tartó párharcot 3-2-re a MÁV Előre nyerte.

Adrian Chylinski:- Mindenek előtt gratulálok a MÁV Előrének a továbbjutáshoz, jól játszottak. Mindent megtettünk amit tudtunk, de nagyon kemény hónap van a hátunk mögött, sok mérkőzést játszottunk, közöttük pedig folyamatosan edzettünk. Szomorú vagyok, ugyanakkor büszke is, mert láttam, hogy mindent megtett a csapat, próbálkoztak a lányok, nem adták fel. Szombaton jön a kupamérkőzés, úgyhogy holnaptól már arra kell fókuszálnunk.