DHSE Olasz Focisuli a Téli Tornák

Száz csapat vett részt a debreceni utánpótlás focitornákon

Sport

Idén 31. alkalommal rendezte meg a DHSE Olasz Focisuli a Téli Tornák nemzetközi gyermek labdarúgó utánpótlás tornáit.A négy napot felölelő tornákon 350 mérkőzést játszottak le a csapatok, Debrecenben, az Oláh Gábor utcai Stadionban, a G4 Sportcsarnokban, illetve a Relax. Külön meg kell említeni, hogy a Debrecen Sportcsarnokai, illetve Debrecen színvonalas szálláshelyei (panziók és hotelek) segítik az UEFA által is elfogadott labdarúgó tornát.

A két tornán 100 csapat vett részt, 2009-től 2015-ös korosztályig, többek között akadémiai csapatok, mint a DVSC Labdarúgó Akadémia, az Újpesti Torna Egylet, a Nyíregyházi Spartacus Bozsik József Labdarúgó Akadémia, és a DVTK csapatai.

DHSE Olasz Focisuli a Téli Tornák

A csapatok és kísérőik három, és néhányan még több napot is eltöltenek Debrecenben, hogy a sport mellett megismerkedjenek a várossal, a helyi kulturális élettel, élvezzék a Karácsonyi vásár, illetve az Aquaticum Élményfürdő szolgáltatásait.

A tornán egyre több a visszatérő vendég, akik más időszakokban is felkeresik Debrecent és környékét. Ez a turizmus szempontjából is fontos Debrecen számára – tájékoztatta portálunkat Hegedűs Gábor, a DHSE Olasz Focisuli utánpótlás igazgatója.

Eredmények:

Debreceni olasz focisuli téli tornák