Női kézilabda Eb – Cél a csoportelsőség

Sport

A magyar női kézilabda-válogatott célja, hogy csoportelsőként jusson a debreceni középdöntőbe a magyar-horvát közös rendezésű Európa-bajnokságon, ehhez csütörtökön le kell győzni az eddig hibátlan spanyol csapatot.

Németh András szövetségi kapitány együttese egy, kettő, három vagy a maximális négy ponttal juthat a 12 közé. Ez attól is függ, hogy a magyarokkal döntetlent játszott oroszok vagy a simán legyőzött lengyelek jutnak-e tovább a magyarok és a spanyolok mellett. Az biztos, hogy a magyar-spanyol összecsapás eredménye “tovább megy”.

A kapitány elmondta: a lengyelek elleni védekezéssel – az első 45 percben – és a kapusteljesítménnyel maximálisan elégedett volt, és ennek köszönhető a siker. A támadójátékban van még javítani való, és szükség is lesz rá a spanyolok ellen.
“Az nyilvánvaló, hogy akkor van komoly esély Debrecenből Budapestre jutni a hat közé, ha már a csoportkörben jól állunk. Ehhez viszont a spanyolok ellen is győzni kellene. Bízunk a csapategységben és a szurkolóinkban” – mondta Németh.

A magyarok abban az esetben léphetnek tovább a maximális négy ponttal Győrből, ha előbb a lengyelek nyernek az oroszok ellen – ezzel kiesik a számításból az oroszok elleni döntetlen -, majd legyőzik a spanyolokat este.

A másik ágon a norvégok kiemelkednek a debreceni csoportból, az ukránok pedig “lefelé lógnak ki”, míg a dán és a román csapat döntetlenje azt jelenti, hogy ők értékes pontot veszítettek.

A debreceni középdöntős hatosból az első három jut tovább.

A csoport, 3. forduló (csütörtök):
Oroszország-Lengyelország 18.15
Magyarország-Spanyolország 20.30
kedden játszották:
Magyarország-Lengyelország 29-23
Spanyolország-Oroszország 25-24
vasárnap játszották:
Magyarország-Oroszország 29-29
Spanyolország-Lengyelország 29-22

Az állás: 1. (és már középdöntős) Spanyolország 4 pont, 2. (és már középdöntős) Magyarország 3, 3. Oroszország 1, 4. Lengyelország 0
A csoportból az első három helyezett jut a debreceni középdöntőbe.