Háromszázezer forint értékű fülhallgatót lopott el egy hajdúszoboszlói és egy debreceni férfi egy miskolci bevásárló központból

Rendőrség

Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 34 éves debereceni nő, egy 32 éves hajdúszoboszlói, és egy 31 éves debreceni férfival szemben. A gyanúsítottak 2021. július 7-én 16 óra előtt egy miskolci bevásárló központból, két alkalommal, közel háromszázezer forint értékű – összesen 8 darab – fülhallgatót tulajdonítottak el. Az esetek során egyikük a próbafülkében az áruvédelmi-eszközöket megrongálta, és eltávolította a termékekről, majd később a társaik a fülhallgatót magukhoz véve fizetés nélkül távoztak az áruházból.

A járőrök az utolsó lopás után az egyik férfit a bevásárlóközpontban, a másik kettőt pedig a helyszín közelében elfogták, akiket előállításukat követően gyanúsítottként hallgattak ki, és a fejhallgatókat is lefoglalták tőlük.

A Miskolci Rendőrkapitányság az ügyben szükséges eljárási cselekményeket elvégezte, és az iratokat átadta az ügyészségnek.