Még a ház falát is kibontották a lopáshoz

Rendőrség
A hajdúböszörményi rendőrök őrizetbe vették azt a két fiatalkorút, akik a gyanú szerint négy házba törtek be.

Egy férfi tett feljelentést 2017. február 1-jén 15 óra 3 perckor a Hajdúböszörményi Rendőrkapitányságon, mert ismeretlenek előző nap betörtek a Hajdúböszörmény, Nagy-Bocskai szőlőben található házába. A helyszíni szemle során a rendőrök megállapították, hogy az elkövetők kibontották a sértett házának falát, majd az ingatlanból szerszámokat, ruhákat és egy kerékpárt tulajdonítottak el. Adatgyűjtés eredményeként a nyomozók látókörébe került két helyi lakos, akiket bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a rendőrkapitányságra előállítottak, gyanúsítottként kihallgattak és bűnügyi őrizetbe vettek.

boszormeny5 dscf2152 dscf2153_0

A megalapozott gyanú szerint a 17 éves fiú és 17 éves lány a Nagy-Bocskai szőlőben további három házba is betörtek, ahonnan műszaki cikkeket, ruhákat, illatszereket loptak el. Mindketten beismerő vallomást tettek. A Hajdúböszörményi Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztálya a fiatalkorúakkal szemben lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatja a nyomozást.

Az eltulajdonított tárgyak egy részét a nyomozók megtalálták, lefoglalták és visszaadták a sértetteknek.