Vádemelési javaslat a dohánybolti rabló ellen

Rendőrség
A rendőrök befejezték a nyomozást az ellen a férfi ellen, aki megalapozottan gyanúsítható egy debreceni dohányboltban elkövetett rablással.

A nyomozás adatai szerint 2014. április 1-jén 21 óra 19 perckor egy férfi bement egy Debrecen, Derék utcán található dohányboltba, ahol – fegyverrel vagy annak utánzatával – az ott tartózkodó eladót megfenyegette, illetve pénz átadására szólította fel, melynek az alkalmazott nem tett eleget, ezért a pulton átnyúlva a nyitva lévő pénztárgép fiókjából a férfi készpénzt tulajdonított el, majd elhagyta a helyszínt.

A rendőr-főkapitányság nyomozóinak felderítése alapján a Terrorelhárítási Központ műveleti egységei 2014. június 26-án 6 óra 30 perc körüli időben, otthonában elfogták a 21 éves K. Lajost, aki megalapozottan gyanúsítható a rablás elkövetésével.

A nyomozók gyanúsítottként kihallgatták, majd őrizetbe vették a terheltet, akinek előzetes letartóztatását a Debreceni Járásbíróság 2014. június 27-én elrendelte.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a debreceni lakossal szemben rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást 2014. november 26-án befejezte és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.