Idős férfival dulakodott Debrecenben – jön a tárgyalás

Rendőrség

Egy nő 2014. augusztus 28-án 16 óra körüli időben, Debrecenben a Kassai úton megszólított egy idős férfit, akitől pénzt kért, azonban a férfi nem adott semmit az asszonynak, aki ezért követte és folyamatosan kéregetett tőle. A 43 éves nő az Árpád téren, miután még mindig nem kapott pénzt, hátulról meglökte a sértettet és a nadrágja hátsó zsebéből kivette a pénztárcáját. Az idős férfi észrevette, hogy elvette tőle értékeit a nő, akivel ezért vitatkozni kezdett. A vita dulakodásig fajult, miközben a támadó többször megütötte és a földre rántotta 68 éves áldozatát.

A járókelők észrevették a támadást, melyről értesítették a rendőrséget és segítettek a sértettnek.

A rablás bűntett elkövetésével megalapozottan gyanúsítható nyíradonyi nőt a helyszínre érkező körzeti megbízottak elfogták és előállították a városi rendőrkapitányságra, ahol a nyomozók gyanúsítottként kihallgatták.

A nyomozóhatóság az őrizetbe vett terhelttel szemben előterjesztést tett az előzetes letartóztatás indítványozására, melyet a Debreceni Járásbíróság 2014. augusztus 29-én elrendelt.

A Debreceni Rendőrkapitányság K. Andrásnéval szemben folytatott nyomozást befejezte és az ügyben keletkezett iratokat bíróság elé állítási javaslattal megküldte az illetékes járási ügyészségnek.