Lélegeztetőgép, koronavírus

Válságos állapotban van két koronavírusos magyar fiatal

Ország
Koronavírus

Az Országos Korányi Pulmonógiai Intézetben két olyan koronavírussal fertőzött fiatal fekszik életveszélyes állapotban, akiket műtüdőn keresztül lélegeztetnek – mondta dr. Elek Jenő főorvos, az Országos Onkológiai Intézet intenzív osztályának vezetője a Spirit FM rádió műsorában.Bár a járvány hazánkban hivatalosan május elején tetőzött, és az utóbbi hetekben egyre pozitívabb hírek érkeztek, dr. Elek Jenő főorvos arra figyelmeztetett hogy még mindig vannak súlyos betegek.

“Most is fekszik nálunk két olyan beteg az Országos Korányiban, akik nem is lélegeztetőgépen vannak, hanem úgynevezett műtüdőn. A két fiatalember abszolút életveszélyes, válságos állapotban van”

– közölte.

A felépülésükkel kapcsolatban annyit mondott, hogy egyelőre megjósolhatatlan, de hozzátette, hogy vannak, akik hasonló helyzetből felgyógyultak.

Az orvos azt is elmondta, hogy miután Magyarországon a legtöbb koronavírussal fertőződött beteget a Korányi látta el, ez az intézet vált a legveszélyeztetettebbé. Ennek ellenére egyetlen ott dolgozó vagy más betegség miatt ott ápolt páciens sem kapta el a fertőzést.

Azt is hozzátette, hogy meglátása szerint náluk a halottak nagy része biztosan nem koronavírusban halt meg,

hanem ez egy picit hozzájárult ahhoz, hogy az illetőt elveszítsük. Az is lehet, hogy csak az az életmódváltás, ami a kórház volt az ő számára, elég volt ahhoz, hogy a beteg meghaljon. Teljesen egészséges 30-40 éves betegeink is voltak, akiknek óriási nagy csatát kellett vívnia az életéért

– mondta a főorvos.