Megtalálták az ellenzék Borkaiját? Itt az Angyal ügyvédje, aki durva sztorikat ígér

Ország

A Borkai Zsolt győri fideszes polgármestert szanaszét alázó Ördög ügyvédje blog után elindult az Angyal ügyvédje – ezúttal ellenzéki politikusok lehetnek bajban. A december 5-én, valószínűleg a kormánypárt bosszújaként értelmezhető oldal azzal zsarol egy frissen megválasztott ellenzéki polgármestert, valamint egy, a pártja felsőbb köreibe tartozó politikust, hogy ha év végéig nem vonulnak vissza a nyilvánosságtól, súlyosan kompromittáló dolgokat szellőztet meg róluk.

Az angyali ügyvéd konkrétan azt állítja, hogy évek óta a VI. kerületben található Szinyei Merse Házba (fotó) jár kurvázni és drogozni, a lakás pedig az ismert „főnök” tulajdonában van, bár nem szerepel a vagyonnyilatkozatában.

Informátorunk szerint ez a parlamenti képviselő és barátja, a frissen megválasztott polgármester hétvégente gyakran látogat el ide, útba ejtve az innen egy sarokra található Old Rams Pub-ot, ahová pártjuk is gyakran szervez “csapatépítő” rendezvényeket

– állítja a blog, hozzátéve, akadt három fiatal lány, akik hajlandóak bizonyítékokkal szolgálni, és igazolni, hogy többször is kiközvetítették őket ezekhez az urakhoz, óránként 80-100 ezer forintért.

Azt is tudni véli a szerző, hogy az orgiákon kokainozás is folyt, sőt, a társaság dílere állást kapott október 13-a után az egyik önkormányzatnál.

A 24.hu információi szerint a fentebb említett pub MSZP-s politikusok kedvelt helye, egyelőre ennyit tudni.

A visszaszámlálás elindult, 22 napja maradt az érintetteknek – már ha van valóságalapja a blog állításainak.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.