106 gyerekorvos hiányzik Magyarországról

Ország

Egyre többen hagyják abba a szakmát, és maradnak üresen a körzetek. Durva gyermekorvoshiány van Magyarországon, Póta György, a Házi Gyermekorvosok Egyesületének (HGYE) elnöke szerint

mostanra 106 háziorvosi gyermekpraxisban, és további 227 vegyes körzetben nincs orvos. De ott is, ahol még maradtak aktív gyógyítók, az átlagéletkoruk közelebb van a hatvanhoz, mint az ötvenhez. Több százuk elmúlt már 70 éves, de van olyan kolléga is, aki 80 felett is még naponta rendel

– írja a Népszava.

A szakember szerint egy jobb finanszírozás és ellátásszervezés javíthatna a helyzetükön, ám hiába jelzik évek óta a gondjaikat az egészségügyi kormányzatnak, gyakorlatilag semmi nem történik a hazai gyermekellátás megerősítésére.

Hozzátette: ahogy telnek a hónapok, egyre többen hagyják abba a szakmát, s marad mind több körzet üresen. Sok önkormányzat helyettesítéssel oldja meg az ellátást, vagy az orvos nélkül maradt terület pácienseit szétosztják a környező praxisok között. Egyik lépés sem jelent megoldást:

a helyettesítő orvos nem tud olyan színvonalú ellátást nyújtani. Jóval több gyereket kell fogadnia egységnyi idő alatt, ráadásul csak a töredékét kapja meg a normál finanszírozásnak. A többlet feladatokra nem is tud további ápolónőt, vagy egyéb egészségügyi szakembert alkalmazni.