Orbán Ráhel; Tiborcz István;

Beköltözött Orbán veje, megváltoztatták a parkolási rendet az utcában

Ország

A budapesti japán nagykövetség oldalán február 7-én arról tájékoztatták a hozzájuk érkezőket, hogy kevés náluk a parkolóhely, ezért jobb ha látogatóik taxival vagy tömegközlekedéssel érkeznek.

A Népszava szerint a parkolási rendet azután változtatták meg, hogy Orbán Viktor veje, Tiborcz István megvette a szemben lévő luxusvillát. A Tiborczékhoz érkező vendégek rendszeresen azt a parkolóhelyet kezdték használni, ahol korábban a nagykövetségre érkezők, ott dolgozók tették le autóikat. A lap úgy tudja, az ügyben a követség levelet küldött a Külügyminisztériumnak. Azt egyelőre nem tudni, hogy a külügytől érkezett-e válasz erre.

Különös módon a levél benyújtása után nem sokkal a XII. kerületi kis zsákutcában „várakozni tilos” táblákat szereltek fel. Míg a japán nagykövetség oldalára teljes várakozási tilalom vonatkozik, a Tiborcz-ingatlan felőli oldalra kirakott tábla viszont – a kiegészítő jelzés alapján – lehetővé teszi, hogy ott négy órán keresztül várakozzanak. Így a követségen nyolc órában dolgozók, vagy az oda hosszabb időre érkező vendégek már nem parkolhatnak az utcán.