A legjobb rendezés díját kapta a debreceni Macskajáték a brassói Kortárs Drámafesztiválon

Kultúra

Szabó K. István kapta a legjobb rendezés díját a brassói 29. Nemzetközi Kortárs Drámafesztiválon Örkény klasszikusa, a Macskajáték debreceni színreviteléért. A térség egyik legrangosabb színházi eseményének versenyprogramjában második éve jelen van a Csokonai Színház, idén olyan színházak társaságában, mint az athéni Nemzeti Színház, a grúz Dráma Színház, a Kisinyovi Nemzeti Színház vagy a neves Bukaresti Odeon vagy Comédia.

Szabó K. István tizenöt éve a brăilai De Sade Márkiné című előadásával vett részt a fesztiválon, most a debreceni társulattal a Macskajáték című produkciót kísérhette el a román városba. „Ez egy olyan előadás, amely az öröm jegyében született, s nem csak Örkény csodálatos kisregénye életigenlésének köszönhetően, de annak a társulatnak is, mely egy újjáépülési folyamat közepette komoly elhivatottsággal vall az értékteremtésről.

Egy díj még nem igazol semmit, de megerősít abban, hogy mások is látják a szándékot, azt a sajátos árnyalatot, hogy a fojtogató érzés ellenére – amint azt az előadás egy lelkes nézője frappánsan megfogalmazta – van benne levegő”-nyilatkozta a rendező.

Tavaly Az ajtó című előadással szerepelt a debreceni színház a brassói Nemzetközi Kortárs Drámafesztiválon. Akkor Kubik Anna nyerte el Emerenc szerepéért a legjobb színésznőnek járó díjat.