A Nyírség Táncegyüttes tagjai a húsvéti locsolkodás népszokását elevenítik meg a Sóstói Múzeumfaluban Nyíregyházán 2022. április 18-án. MTI/Balázs Attila

A Szent István-napi ünnepi programokkal egyidőben a Nyíregyházi Folkfélhetet is megtartják

Helyi hírek

A hagyományos Szent István-napi ünnepi programok mellett augusztus 18. és 20. között rendezik meg a néptáncot és a népi kultúrát kedvelők számára a Nyíregyházi Folkfélhetet, amelyen több hazai és külföldi néptáncegyüttes, valamint népzenei előadó lép fel.

A rendezvényt 2021 után másodjára szervezi meg a szokásos nemzetközi néptáncfesztivál idejében, de rövidebben és elsősorban a hazai előadókra gondolva a Nyírség Táncegyüttes – mondta Demarcsek György, a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Néptánc Egyesület elnöke az eseményt beharangozó szerdai sajtótájékoztatón. A sorrendben tizedik néptáncfesztivált anyagi okok miatt nem lehetett megtartani, ezt a háromnapos Folkfélhét programja pótolja. Az augusztus 18-i fesztiválnyitó gálaműsor az Itthon, Nyíregyházán címet viseli, ebben az itt működő nagy néptáncos műhelyek, a Nyírség, a Szabolcs, a Tánctanoda, a Nyírség UP Lókötő-Topogó-Ispiláng, a Perdülő és a mátészalkai Szatmár Táncegyüttes, illetve a Szikes Zenekar közös produkcióját láthatja a közönség. Másnap a Duna Művészegyüttes lép színpadra Héttorony című előadásával, amelyben a társulat Makovecz Imre gondolkodásmódját, műveinek komplexitását fogalmazza meg a tánc nyelvén.

A záró napi program este a sepsiszentgyörgyi Háromszék Táncegyüttes Hazától hazáig című műsorával kezdődik, majd a Lakatos Mónika Folk Trió és a Bürkös Együttes népzenei koncertjeivel zárul a fesztivál – ismertette a programokat az egyesület elnöke. A városi ünnepségsorozatról szólva Kovács Ferenc, a nyírségi nagyváros polgármestere elmondta, hogy augusztus 20-án este a Kossuth téri ünnepi köszöntők után az új kenyér szentelése és kitüntetések átadása következik, 22 órától pedig tűzijátékra várják a város és a környék lakóit.