Ököl, verekedés

Brutálisan orrba vágta anyja élettársát egy sárrétudvari férfi, de megúszhatja a bíróságot

Helyi hírek

Azóta megbánta, és bocsánatot kért a sértettől.

A vád szerint a vádlott édesanyja és a sértett a bűncselekmény elkövetését megelőzően élettársi kapcsolatban éltek, a kapcsolatuk azonban megszakadt. A Sárrétudvariban élő férfi a kapcsolat megszakadását követően sértegette és nem megfelelő hangnemben kommunikált a vádlott édesanyjával, amit a férfi nem tolerált, ezért 2020. november 18. napján 16 óra körüli időben elment a sértett lakóhelyére. A gyanúsított számonkérte a sértetten a durva kommunikációt, közöttük vita támadt, amelynek hevében a gyanúsított több alkalommal ököllel orrtájékon és az arca jobb oldalán megütötte a sértettet.

A bántalmazás következtében a sértettnek nyolc napon túl gyógyuló arccsont- és járomcsonttörése keletkezett.

A nyomozás során a gyanúsított a bűncselekmény elkövetését beismerte, azt megbánta, bocsánatot kért a sértettől és vállalta a bűncselekmény kapcsán a jóvátételt. Az ügy közvetítői eljárásra utalásához maga a sértett is hozzájárult.

Tekintettel arra, hogy a közvetítői eljárásra utalás törvényi feltételei fennálltak, a Püspökladányi Járási Ügyészség a Püspökladányi Rendőrkapitányság előtt megindult büntetőeljárást hat hónap időtartamra felfüggesztette és határozatával az ügyet közvetítői eljárásra utalta. Amennyiben a közvetítői eljárás eredményes lesz, a Püspökladányi Járási Ügyészség a gyanúsított ellen indult büntetőeljárást meg fogja szüntetni.