Puzsér Róbert palira vette az M1 hajdúszoboszlói riporterét

Helyi hírek Ország

Hét és fél percet kaptak a közmédiától az ellenzéki főpolgármester-jelöltek, Puzsér le is csapott az alkalomra.

Fábián Barna, a műsorvezető a Karácsony Gergely stábja által felvett aránytalanul sok ajánlásgyűjtő ívről faggatta volna Puzsért, ám válaszul azt kapta, a Kubatov-lista is aggályos, mégsem kifogásolta Péterfalvi Attila, majd kijelentette:

„arról van szó, hogy ez a televízió, ami az adómból üzemel, és teljes éven keresztül azt hazudoznak benne, amit csak akarnak, de amikor én bejövök ide, az alatt a hét és fél perc alatt is legyek szíves azokra a hazugságokra reflektálni, amiket ön itt előad nekem”.

Fábián – aki elárulta, hogy hajdúszoboszlói lakos – ezt követően többször is azt hangoztatta: visszautasítja, hogy folyamatosan hazudnának.