15 centis késsel vágta meg volt felesége nyakát

Helyi hírek Ország

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Margit vezette tanácsa 2019.03.26-án 9:30 órától a következő ügyet tárgyalja.

Az első fokon eljárt Miskolci Törvényszék 2018 szeptemberében B. B. vádlottat emberölés bűntettének kísérlete miatt 10 év fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. Az ítélet ellen a vádlott felmentésért, védője enyhítésért fellebbezett. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott és a sértett korábban házastársak voltak. Válásukat követően gyermekeikkel továbbra is egy házban laktak Miskolcon. Kapcsolatuk azonban a vádlott féltékenysége miatt megromlott, a férfi többször megfenyegette a sértettet, hogy megöli őt is és a gyermekeket is. 2016 májusában a vádlott egyik nap, a hajnali órákban bement a sértett által használt hálószobába, ahol a legkisebb gyermek is aludt, majd egy 15 cm pengehosszúságú késsel megvágta az alvó asszony nyakát. A sértett azonban felébredt és kezével a kés élét megfogva eltolta azt magától. A vádlott ekkor elhagyta a hálószobát, az udvarra sietett és a nyakán önmagát is megsebesítette. Nyilvános ülés.