Húsvágó bárddal végezte ki saját nagyszüleit – jön a tárgyalás

Helyi hírek

A Debreceni Ítélőtábla Dr. Elek Balázs vezette tanácsa 2017.10.02-án 9 órától a következő ügyet tárgyalja.
Az első fokon eljárt Debreceni Törvényszék 2017 márciusában K. Csaba vádlottat emberölés bűntette és közokirattal visszaélés vétsége miatt életfogytig tartó fegyházbüntetésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélte. A vádlott legkorábban 35 év után bocsátható feltételes szabadságra. Az ítélet ellen az ügyész súlyosításért, a feltételes szabadságra bocsátás lehetőségének kizárása illetve vagyonelkobzás érdekében fellebbezett. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.

A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott 2015 áprilisában elhatározta, hogy sejtése szerint jelentős összegű megtakarítással rendelkező nagyszüleitől mindenáron pénzt fog szerezni. Ezért magához vett egy húsvágó bárdot és elindult Hosszúpályiba, nagyszülei lakására. Ott 70.000.-Ft.ot kért kölcsön nagymamájától, aki azonban elzárkózott a kérés teljesítésétől. A vádlott emiatt rendkívül indulatos lett, és amikor az idős asszony kifelé indult a szobából, karjánál fogva visszarántotta és a húsvágó bárddal az ágyról felállni akaró sértettet nagy erővel fejen ütötte. A kiabálásra a szobába érkező nagyapa kérdőre vonta a vádlottat, aki a nála lévő bárddal őt is nagy erővel arcon ütötte.

Ezt követően a sértettek szobájában pénz után kutatott. Azonban hallotta, hogy a sértettek még élnek, ezért visszament a szobába és a sértetteket a húsvágó bárddal tovább bántalmazta. Ezt követően a konyhából magához vett egy kést, majd azzal minkét sértett nyakát is megszúrta annak érdekében, hogy biztosan meghaljanak. Miután meggyőződött arról, hogy a sértettek elhunytak, újra pénzt keresett a lakásban. Végül magához vett 126.000.- Ft-ot, két vékony aranyláncot, egy pár arany fülbevalót. Ezek után visszautazott Debrecenbe, meghívta a családját vacsorázni és a barátnőjének ajándékokat vásárolt. Másnap a vádlott családja a nagyszülőkhöz utazott, amikor észlelték a történteket és értesítették a rendőrséget. A vádlottat, aki részletes beismerő vallomást tett, még aznap őrizetbe vették. Első nyilvános ülés.