Sikeres volt a Debreceni Utazási Vásár és Autókiállítás

Helyi hírek

A 2017. március 20- 24. között megrendezett XXVII. Debreceni Utazási Vásár és Autókiállítás több mint száz kiállító megjelenésével sikeresen lezajlott a Hallban és a Nagyerdei Stadion parkolójában, illetve az északi rendezvényterén.
A tavalyi évhez hasonlóan, idén is péntektől vasárnapig tartott nyitva a vásár.

Az utazási vásár és az autókiállítás együttes megrendezése a kiállítók visszajelzése alapján idén is egyértelműen sikeresnek mondható – írják a szervezők.
A rendelkezésre álló adatok alapján a vásár látogatottsága megközelítette a 15 ezer főt, vagyis a tavalyi évvel közel azonos számokat produkált. A szervezők értékelése szerint a vasárnapi szeles, hűvös időjárás akadályozhatta meg a látogatói rekord megdöntését. A legtöbb látogató szombati napon érkezett.

A vásár díszvendége, Tunézia volt, akik az elmúlt években kevésbé jelentek meg a vidéki vásárokon. Nagyon pozitívan értékelték a debreceni vásárt, elégedetten távoztak és remélik, hogy jövőre visszatérhetnek. Elégedettségüket fokozta, hogy a 2008-ban alapított „Közönség díj”, melyet a kiállítás látogatói szavaztak meg a legszebb standnak, Tunézia nyerte.

A kiállítói vélemények egybehangzóan pozitívan értékelték, hogy a rendezvény továbbra is megőrizte szakmai színvonalát és az egyik legsikeresebb vidéki vásár. Az autókiállítás résztvevői is összességében pozitívan nyilatkoztak. Elmondásuk szerint a tavalyi autókiállítást sikerét igazolja, hogy a látogatók közül többen a szalonban felkeresték őket és a vásárnak köszönhető az autóeladás. Idén is volt olyan kiállító, aki már a helyszínen is értékesített.

Több kiállító kiemelte, hogy nagyon szeretik a debreceni vásárokat, mert a látogatók konkrét utazási céllal érkezik, nagyon érdeklődők és nyitottak az ajánlatokra és valóban utazni szeretnének.

A vásár hivatalos kérdőívét kitöltő látogatók között a három nap alatt több, mint 100 ajándékcsomag és utalvány került kisorsolásra.

Összességében idén is egy jó hangulatú és sikeres vásárról számolhatunk be – olvasható a közleményben.