Újra nyit a Tisza-tavi Vízi Sétány

Helyi hírek

Húsvéttól megújulva várja vendégeit a tó vize fölött futó 1500 méteres pallóút.

A 2005-ben átadott tanösvény a poroszlói Delfin kikötőből érhető el rendszeres csónakjáratokkal, vagy a szerződött partnerek csónaktúráinak keretében a Tisza-tó több kikötőjéből. A pár perces hajóúttal elérhető tanösvényen a pallóút körülfut egy kis belső tavon, elvezet két madárvártához és egy megfigyelő toronyhoz is. Ha elfáradnak, a vendégek megpihenhetnek egy kis sziget árnyas padjain. A tanösvény az óránként – szükség szerint sűrűbben – induló rendszeres járatokkal bejelentkezés nélkül látogatható, a vendégeknek a Hortobágyi Nemzeti Park szakvezetői egyes pontokon tájékoztatást adnak a Tisza-tó élővilágáról, történetéről. Csapatunk havi tematika szerint bemutatókat, témanapokat is szervez. A bejelentkezett csoportok kísérő szakvezetést kérhetnek, iskolás csoportoknak a korosztályhoz igazított, tematikus bemutatást is kínálunk.

A tanösvény látogatása osztálykirándulások keretében jól kombinálható más Tisza-tavi látnivalókkal vagy a nemzeti park egyéb környezeti nevelési programjaival, melyben szívesen nyújtunk segítséget. Kétnapos vagy hosszabb kirándulások esetében (Tisza-tó + Hortobágy) a Fecskeház Erdei Iskolában kérhető szállás.

Csoportoknak bejelentkezés, menetrendi információ: e-mail:vizisetany@hnp.hu, mobil: 30/985-3209, 30/863-2775; Fax: 52/589-000

Havi témáinkat, programjainkat, osztályoknak kínált javaslatainkat is megtalálják a hnp.hu/vizisetany honlapon.

hnp.hu