Azonnali fejlesztésekről állapodott meg a Wizz Air és a Malév Ground Handling

Gazdaság

Azonnali fejlesztésekről, illetve a közbeavatkozást igénylő területekről állapodott meg a magyar kötődésű Wizz Air diszkont légitársaság és földi kiszolgáló partnere, a Malév Ground Handling – közölte a két szervezet pénteken az MTI-vel.

A Wizz Air közlése szerint a légitársaság vizsgálatokat folytatott le, és a felmerült ügyeken konstruktívan dolgozott együtt a Malév GH-val, szem előtt tartva, hogy az utasélmény továbbra is magas színvonalú legyen a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren. Közösen meghatározták az azonnali fejlesztést, illetve közbeavatkozást igénylő területeket és megoldották a felmerült problémákat – olvasható a közleményben.

A légitársaság közölte továbbá: biztatják utasaikat, hogy panasz esetén a bizonyítékokkal együtt forduljanak a Wizz Airhez, a társaság kivizsgálja az ügyeket.

A Malév GH közleménye szerint társaságuknak kiemelten fontos a jogszerű utastájékoztatás, valamint a minőségi kiszolgálás. A dolgozók munkáját a Wizz Airrel közösen folyamatosan ellenőrzik és álláspontjuk szerint az utasokat a szolgáltatásokról és azok díjáról az előírásoknak megfelelően tájékoztatják.

Az Innovációs és Technológiai Minisztérium július 30-án közölte az MTI-vel, hogy fogyasztóvédelmi hatósági eljárást rendelt el a Malév Ground Handling utasfelvételi gyakorlata miatt, mivel sajtóhírek szerint a földi kiszolgáló a repülőtéri szolgáltatásokat – például a repülőtéri utasfelvételt – az előzetes tájékoztatásban szereplőnél magasabb áron értékesíti az utasoknak. A Wizz Air ezt követően kilátásba helyezte a földi kiszolgálóval kötött szerződés felmondását.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.