Két újabb csatornát indít a TV2-csoport

Gazdaság Kultúra

Egy gyerekeknek szóló csatorna, a Kiwi TV és egy gasztroadó, a Chili TV indulását jelentette be az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében a TV2-csoport; közlésük szerint mindkét program még a nap folyamán megkezdi adását.

Tájékoztatásuk szerint este hét órakor indul a két saját gyártású műsorral debütáló Chili TV, amelyből a konyhai fortélyok és a családi receptek bemutatása mellett a nemzetközi konyhát is megmerhetik a nézők.

Jelezték: a legkisebbek szórakoztatásáról a Kiwi TV gondoskodik majd, ahol oktató és szórakoztató tartalmak egyaránt helyet kapnak, köztük egy saját gyártású zenés, edukatív gyerekműsor; a tartalom elsősorban a 4-10 éves korúakra fókuszál, akik a zenés kikapcsolódás mellett szellemi képességeiket is fejleszthetik.

Jelezték: a tavasszal bejelentet portfolióbővítés során indított új csatornákat a UPC Digital Bronze és Digital Gold csomagjában már megtalálhatják az érdeklődők. A további szolgáltatókkal folytatott tárgyalások eredményeként a későbbiekben egyre szélesebb körben lesznek elérhetőek – tették hozzá.

Írisz Ingatlanok

- Hangulatos lakás a Faraktar utcában

63 m2-es lakás kiadó
230 000 Ft

56 m2-es lakás eladó
52 900 000 Ft

- Hangulatos lakás a Lóverseny utcában

74 m2-es lakás kiadó
280 000 Ft

- Ikerház eladó a Köntöskertben

lakás kiadó
89 000 000 Ft