Erődtüzek pusztítottak Dél-Franciaországban

Európa

Erdőtüzek törtek ki Dél-Franciaország több mint harminc pontján csütörtökön a szélsőséges időjárási körülmények, az erős misztrál szél és a talajszárazság miatt, aminek következtében mintegy 620 hektárnyi erdős terület néhány óra alatt a tűz martaléka lett. Az oltásban jelenleg is több mint hétszáz tűzoltó vesz részt, akiknek munkáját helikopterek is segítik.

“A tűz már lassabban terjed, és nem fenyegeti szerencsére a lakóterületeket” – közölte pénzeken a déli Gard megye tűzoltóságának szóvivője, aki szerint több napba is telhet, mire a tüzeket teljesen eloltják. A tájékoztatás szerint a hőmérséklet emelkedése és a szél nem csökkenő sebessége nehezíti a munkálatokat. A széllökések pénteken helyenként elérték az óránként 60 kilométeres sebességű erősséget.

Több mint hétszáz tűzoltó dolgozott pénteken a “megatűz” eloltásán a tűzoltó szavai szerint. Péntekre virradóra a tűz terjedése lelassult, és már nem fenyegette Besseges és Bordezac településeket a Francia-középhegységben, amelyeknek mintegy száz lakóját csütörtökön kitelepítették.

“Rövid volt az éjszaka” – mondta az AFP hírügynökségnek Besseges egyik lakója, Anais Donval. “Délután 5-kor kezdődött a tűz, és fél 7-kor már itt voltak a csendőrök és arra kértek mindenkit, hogy gyorsan hagyjuk el a falut. Egész éjjel vártuk a híreket. Messziről láttuk a barnára égett hegyeket” – tette hozzá a nő, aki azóta visszaköltözhetett a sértetlen házába. “Nagyobb volt az ijedtség, mint a baj. Nagyon kevés kár történt és nincs egyetlen sérült sem” – mondta megkönnyebbülve.

A néhány óra alatt több száz hektáron hirtelen felcsapó lángok egy garázsépületben és egy erdei kunyhóban okoztak károkat, de egyetlen lakóépületet sem ért el a tűz, és személyi sérülés sem történt a tűzoltóság tájékoztatása szerint. Az erdőtüzek elsősorban azért okoztak pánikot, mert hirtelen csaptak fel több mint harminc helyen. Júniusban a szomszédos Var megyében a Canjuers katonai táborban 1800 hektárnyi erdős terület, míg a Pireneusokban egy héttel ezelőtt 1250 hektárnyi terület égett le néhány óra alatt.

A polgári védelem igazgatósága a Twitteren a legnagyobb óvatosságra intett vasárnap estig Franciaország délkeleti részén “a tüzek nagyon erős veszélye miatt a mediterrán térségben”.