Romániában meghaladta a százat a 24 óra alatt diagnosztizált fertőzöttek száma

Európa
Koronavírus

Romániában szerdán, másfél hónap óta először ismét meghaladta a százat a 24 óra alatt újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma.

A stratégiai kommunikációs törzs (GCS) szerdai összegzésében szereplő 102 új eset csaknem kétszerese az utóbbi két hét átlagának. A keddi jelentésben szereplő új esetek száma is közel kétszerese volt a kétheti mozgóátlagnak. Romániában július közepén kezdett ismét gyorsulni a fertőzések üteme, az utóbbi hét napon másfélszer annyi új fertőzést regisztráltak, mint a megelőző héten.

A GCS szerdán két újabb halálesetről számolt be, a kórházi kezelésre szoruló fertőzöttek száma enyhén emelkedett (258), akárcsak a súlyos eseteké, jelenleg 38 fertőzöttet ápolnak intenzív osztályon.

Florin Citu miniszterelnök szerdai sajtóértekezletén a járvány közelgő negyedik hulláma kapcsán feltett kérdésre válaszolva azt mondta: nincs szükség újabb korlátozások bevezetésére, mert azokat valójában nem helyezte hatályon kívül a bukaresti kormány. Továbbra is érvényben vannak azok a – gyülekezésre és távolságtartásra vonatkozó – korlátozások, amelyek az adott településen fertőzési rátáját veszik alapul, tehát automatikusan életbe lépnek, ha a két hét alatt regisztrált új fertőzések aránya meghaladja a lakosság 1, 1,5 vagy 3 ezrelékét.

A miniszterelnök nem kívánta kommentálni a lakosság alacsony oltási hajlandóságára vonatkozó újságírói felvetést, csak annyit mondott, hogy a kormány továbbra is igyekszik meggyőzni a lakosságot, hogy az oltás a járvány megfékezésének egyedüli eszköze.

A közegészségügyi intézet (INSP) arra hívta fel a figyelmet, hogy Romániában egyetlen korosztály átoltottsága sem haladja meg a 40 százalékot. Mindazonáltal az INSP becslése szerint a betegségen átesetteket is beleszámolva Romániának két olyan térsége is van – Kolozs megye, illetve Bukarest, a fővárost övező Ilfov megyével együtt -, ahol a lakosság védettsége meghaladja a 60 százalékot, három megyében (Temes, Szeben, és Brassó) pedig az 50 százalékot.

Másfelől az ország településeinek több mint egyharmadában a védettséggel rendelkezők aránya a betegségen átesetteket is beszámolva sem éri el a 20 százalékot.

A 19,3 milliós lakosságú Romániában eddig 4 millió 897 ezer ember – a beoltható 12 év feletti lakosság 28,9 százaléka – kapott kedd délutánig legalább egy adag koronavírus elleni oltást.