Három Tenger Kezdeményezés – Áder János a döntések átláthatóságának fontosságára hívta fel a figyelmet

Európa

A döntések átláthatóságának fontosságára hívta fel a figyelmet a Három Tenger Kezdeményezés(HTK) pénteki szófiai tanácskozásán Áder János.

 

A magyar államfő hangsúlyozta, hogy a HTK 6 évvel ezelőtti létrejöttekor alapvető cél volt az egykori szocialista tagországok infrastrukturális felzárkóztatása.

Mint mondta, a Három Tenger Kezdeményezésen belül létrehozott befektetési alap három olyan projekt megvalósulásáról döntött, amely nem szerepelt a tagországok javaslatai között. Áder János kiemelte a plénum előtt, hogy a megvalósuló beruházásoknak a régió szélesebb körét kell szolgálniuk.

A HTK fórumát 2015-ben hívták életre a balti országok, a visegrádi négyek, Ausztria, Bulgária, Horvátország, Románia és Szlovénia a térség gazdasági és infrastrukturális fejlesztésének, együttműködésének összehangolása céljából.

Áder János a szófiai államfői plénumon hangsúlyozta, hogy a HTK is elindult az intézményesülés felé, amikor létrehozta a befektetési alapot, amelybe eddig még nem sok pénz érkezett, de a tagországok hozzájárulása nyomán várhatóan bővülni fognak a források.

Ezért is fontos a magyar köztársasági elnök szerint, hogy a projektek finanszírozásáról határozó befektetési alap döntései jól nyomon követhetőek legyenek és igazodjanak a régió szélesebb körének igényeihez.

Áder János a tanácskozáson elmondta azt is, hogy a magyar szempontból fontos projektek listáján 8 energetikai, 6 közlekedési és két digitalizációt érintő beruházás szerepel.

Kitért arra, hogy Magyarország saját és uniós forrásból számos, a térség infrastrukturális, energetikai és klímavédelmi fejlesztését szolgáló beruházást valósított, illetve valósít meg. Többek között állam forrásból készül el az év végéig a Via Carpatia autópályaszakasz, és új híd épült Magyarország és Szlovákia között. Beszámolt arról, hogy Magyarország hét szomszédja közül hattal már megvalósította a gázösszeköttetést.

Kiemelte, hogy az elmúlt 5 évben minden esztendőben megkétszerezték az ország napenergia kapacitását és további fejlesztések várhatók. Így, az atomenergiával együtt, 2030-ig a Magyarországon megtermelt áram 90-95 százalékban szén-dioxid-mentes lesz.

A Három Tenger Kezdeményezés kétnapos szófiai tanácskozásán 12 állam és kormányfő vett részt. A plénum következő csúcstalálkozóját és az ahhoz kapcsolódó üzleti fórumot 2022 őszén Rigában rendezik meg.

MTI/Koszticsák Szilárd