Német helyettes kormányszóvivő: Angela Merkel egészséges

Európa

Angela Merkel német kancellár egészséges – jelentette ki a szövetségi kormány helyettes szóvivője pénteken Berlinben.

Martina Fietz tájékoztatóján a kormányfő egészségi állapotára vonatkozó újságírói kérdésre elmondta: a G20-csoport oszakai találkozójáról érkező képek “olyan kancellárt mutatnak, aki teljességgel aktív és egészséges”.
Hozzátette, hogy Angela Merkel “végzi a munkáját és megtartja valamennyi tervezett programját”.

A helyettes kormányszóvivőt azzal kapcsolatban kérdezték, hogy csütörtökön egy hivatalos rendezvényen – a kormány új igazságügyi miniszterének államfői kinevezési ceremóniáján – a kancellárra rátört a reszketés. A roham tíz nap alatt másodszor fordult elő Angela Merkelnél a nyilvánosság előtt.

Pénteken több országos lap kommentárt közölt az esetről. A Die Welt kiemelte, hogy a vezető politikusok egészségi állapota “nem csupán magánügy”.

Ez különösen a világpolitikai folyamatokat alakító politikusokra érvényes. Egészségi állapotuk megegyezik kormányuk cselekvőképességének és országuk stabilitásának állapotával. Egyszerűen lemondani és visszavonulni pedig a politikában nem lehet, mert “a nem megfelelő pillanatban előkerülő utódlási kérdések azonnal hatalmi kérdésekké válnak, és politikai instabilitásba torkollhatnak” – írta a Die Welt.

A Frankfurter Allgemeine Zeitung című lap az Amikor Merkel reszket, a keselyűk köröznek című kommentárjában kiemelte: az egész világ odafigyel, ha Merkel reszketni kezd, hiszen ekkor “nem egy akármilyen személy, hanem a Német Szövetségi Köztársaság kancellárja reszket, és neki nemcsak a német tartományokban van szava”.
Hozzátették: Angela Merkel ugyan megteheti, hogy nem veszi figyelembe a “károgást”, de ha még egyszer “lesz ok az aggodalomra, személyesen kell megválaszolnia azt az egy demokráciában legitim kérdést, hogy milyen a kormányfő egészségi állapota”.