Szoptatás hete Debrecenben

Sétáltak a szoptatásért a Nagyerdőn

Egyetem

A szoptatás és az anyatejes táplálás fontosságát, pozitív hatásait hangsúlyozták a Debreceni Egyetem Klinikai Központjának szakemberei a szoptatás világnapjához kapcsolódó keddi rendezvényen.

A szervezők és a kismamák egy figyelemfelhívó közös sétát is tettek a Nagyerdőn.

Az először 1992-ben, a World Alliance for Breastfeeding Action (WABA) kezdeményezésére megrendezett szoptatás világhetét minden évben augusztus 1-je és 7-e között tartják több mint 120 országban. A szoptatás világnapja pedig mindig augusztus 1-jére esik, emlékezve az 1990-ben ezen a napon megjelent Innocenti Kiáltványra, amelyben az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az ENSZ Gyermekalapjának (UNICEF) szakemberei globális kezdeményezést hirdettek a szoptatás támogatására, védelmére – írja a hirek.unideb.hu.

A szakemberek szerint szemléletváltásra volt szükség, hogy a cumisüveg helyett a szoptatás legyen a norma. Az ajánlásuk szerint az édesanyák hat hónapig kizárólag szoptassanak, majd folytassák azt a gyermek 2 éves koráig vagy akár azon túl is, a megfelelő kiegészítő táplálás mellett.

Kovács Judit, DE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika szakorvosa

A szoptatás és a vele járó bőrkontaktus, testi kapcsolat segíti az újszülött egészséges mikróbaflórájának kialakulását, ami a felnőttkori egészség szempontjából is nagyon fontos. Az ölelés, a bőrkontaktus segíti az anya és gyermeke közötti biztonságos kötődés kialakulását, ami az egészséges pszichés fejlődés feltétele. Az igény szerinti szoptatás véd az elhízástól, mert a cumisüveges etetéssel szemben nem gátolja az újszülött önkontrollját, amit a tej egy szoptatás során és napszakonként is változó összetétele és a benne levő hormonok is biztosítanak. Emellett a friss anyatej véd a fertőzésekkel szemben

– emelte ki Kovács Judit, a DE Klinikai Központ Gyermekgyógyászati Klinika szakorvosa a szoptatás világnapjának debreceni rendezvényén.

A szoptatás világhetében, a szoptatás világnapján a Debreceni Egyetem Klinikai Központ Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika és a Gyermekgyógyászati Klinika Neonatológiai osztálya az Életkezdet Szakmai Egyesülettel közösen szervezett programot a Nagyerdei Víztoronyban. Az esemény végén a kismamák gyermekükkel egy közös, figyelemfelhívó sétát tettek az Oláh Gábor utcára, Medgyessy Ferenc szoptató anyát ábrázoló szobrához.

XXII. Ifjú Zeneművészek Nemzetközi Nyári Akadémiája: kiemelkedőt alkottak a fiatal tehetségek Debrecenben