Som-Balogh Edinában már évekkel ezelőtt is felmerült a válás gondolata

Bulvár

A Barátok közt egykori gyönyörű színésznője a múlt héten jelentette be, hogy 11 év után ő és férje elválnak.

A Blikk úgy tudja, bár a döntést most hozta meg Som-Balogh Edina, a válás gondolata már évekkel ezelőtt is megfogalmazódott benne, egy ügyvédet is felkeresett azzal kapcsolatban, hogy megtudja, mi a hivatalos útja a házassága felbontásának.

Még egy vagyonmegosztási tervezetet is készíttetett, amelyben pontosan fel volt vázolva, miként osztozhatnak a közös javakon

– mesélte a házaspár egyik ismerőse a lapnak.

Végül évekkel ezelőtt Edina és zenész férje, Krisztián úgy döntöttek, mégis megpróbálják megmenteni a kapcsolatukat. Akkor mindenki számára úgy tűnt, jó úton is járnak ehhez, még akkor is, ha voltak problémáik a házasságuk alatt. Most azonban a válás mellett döntöttek, pedig mindketten házasságpártiak, két gyermekük is van. Edina volt az, aki feltette a pontot az i-re, ő mondta ki, hogy itt a vége.