L.L. Junior

L.L. Junior nem tanúskodhat elhunyt kisfia ügyében

Bulvár

Elfogultság miatt nem tanúskodhat L.L. Junior 2019-ben, gázolásban elhunyt kisfia ügyében.

Hopp Csilla, Junior korábbi párja 2019. augusztus 31-én Zuglóban kelt át egy zebrán, amikor kisebbik fia, Dávidka kitépte magát anyja kezéből, hogy átszaladjon testvéréhez, Lacikához, aki korábban már átért a zebrán. Egy szabályosan közlekedő autó azonban elgázolta a hároméves kisfiút. A baleset elkerülhetetlen volt. Hopp Csilla ellen a vád gondatlanságból elkövetett emberölés.

Az ügy komoly visszhangot váltott ki, Csilla védelmében egy petíció is indult. A tét óriási, hiszen Csillát akár öt év börtönbüntetésre is ítélhetik. Az Árva Szülők Alapítványa által indított petícióhoz még L.L. Junior is csatlakozott, aki idővel mindenki máshoz hasonlóan belátta, a gázolás elkerülhetetlen volt, az édesanya aligha tudta volna megakadályozni a történteket.

L.L. Junior szívesen képviselte volna az elhunyt fia érdekeit a bíróságon, de őt elfogultság miatt kizárták az ügyből – írja a Borsonline. A lapnak Junior egyik barátja így nyilatkozott:

Bár részt szeretett volna venni, elfogultság miatt kizárták az ügyből, így nem védheti meg a gyermeke édesanyját a bíróságon. Ha ott is akar lenni, akkor csak a hallgatóság soraiban foglalhat helyet. Bénító érzés lehet, hogy érdemben egy szót sem szólhat abban az ügyben, ami szó szerint az ő testéből és az ő életéből is kiszakított egy darabot.

Hogy mikor kerül sor a tárgyalásra, azt egyelőre nem tudni. A Fővárosi Főügyészség annyit mondott a lapnak, hogy az érdemi ügyészi döntés folyamatban van.