Aktualitások a térinformatikában

Egyetem

Az e-közigazgatás legújabb fejlesztéseiről, a rendőrségi térképtárról, a drónfelvételek feldolgozásáról, a térinformatika hidrológiai alkalmazásáról is szó lesz többek között a 10. Térinformatikai Konferencián és Szakkiállításon, amely csütörtökön kezdődött a Debreceni Egyetemen.
Az idén tizedik évfordulóját ünneplő konferencia kezdeti időszakát idézte fel a rendezvény csütörtöki megnyitóján mondott köszöntőjében Szabó Szilárd. A Debreceni Egyetem Természettudományi és Technológiai Kar Földtudományi Intézetének vezetője kiemelte, hogy a tíz évvel ezelőtti induláskor is jelentősnek mondható száz fős létszám mára megduplázódott, s a debreceni rendezvény a térség meghatározó szakmai tanácskozásává nőtte ki magát.

– Ezen a rendezvényen szoktunk először hallani olyan módszerekről, technológiákról vagy éppen eszközökről, amelyek később életünk szerves részei lesznek – néha csak a szakembereknek, de gyakran a laikusoknak is, elég csak az elektronikus közigazgatás és a dróntechnológia egy-egy újdonságára gondolni – hangsúlyozta Szabó Szilárd.

Dobi Csaba, a Hajdú-Bihar Megyei Önkormányzat jegyzője köszöntőjében kitért rá, hogy napjainkban olyan hatalmas mennyiségű információ áraszt el minket, hogy megfelelő rendszerek nélkül nagyon nehéz lenne szintetizálni és hasznosítani az adatokat.

– A térinformatikának mint önálló tudományágnak jelentős szerepe van a közigazgatás, a gazdaságfejlesztés folyamatainak egyszerűsítésében, ma már jóval egyszerűbben és gyorsban hozhatók meg a szükséges döntések a megfelelő adatok ismeretében – mutatott rá Dobi Csaba.

A jegyző hozzátette: a megyei önkormányzatnál egy olyan térinformatikai alkalmazás kifejlesztésén dolgoznak, ami megfelelő formában tudja biztosítani a szükséges információkat a térség iránt érdeklődő befektetőknek.

A megnyitót követően plenáris előadásokkal folytatódott a konferencia programja. Nagy János, az Agrárminisztérium földügyekért felelős helyettes államtitkára Nemzeti birtokrendezés címmel ismertette a földügy aktuális feladatait, majd a Belügyminisztérium informatikai helyettes államtitkárságának képviseletében Erdős István beszélt a legújabb e-közigazgatási fejlesztésekről, többek között a megújult rendőrségi térképtárról. Kibővült téradat-nyilvántartások a Lechner Tudásközpontban címmel Sík András, a központ térbeli szolgáltatások igazgatója tartott előadást, a 25 éves HUNAGI tevékenységét pedig Barkóczi Zsolt elnök és Szabó György főtitkár mutatta be A digitalizált valóságtól a térbeli intelligenciáig – A 25 éves HUNAGI a helyzeti intelligencia szolgálatában címmel.

A délután folyamán és pénteken a szakkiállítás megnyitójával és szekció-előadásokkal folytatódott a tanácskozás, 5 párhuzamos szekcióban mintegy 90 előadást hallhatnak a részvevők a legújabb távérzékelési technológiáktól a geoinformatika hidrológiai alkalmazásán keresztül a városi és társadalomföldrajzi kutatásokig.

unideb.hu

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.