Az elmúlt 24 óra intézkedései

Rendőrség

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 4 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyekből 1 súlyos, 3 pedig könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 8 személyt fogott el, akik közül 3 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 4 főt a velük szemben érvényben lévő körözés alapján, míg 1 főt az ország területén történő jogellenes tartózkodás miatt. A rendőrök 12 személyt állítottak elő, köztük 3 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 7 esetben történt.