Elütötte a gyereket, majd elhajtott

Rendőrség

Egy kerékpáros elütött egy gyereket, akinek nem nyújtott segítséget, majd a helyszínről elhajtott. A debreceni rendőrök vádemelési javaslattal fejezték be a nyomozást a gyanúsítottal szemben.
A Debreceni Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály segítségnyújtás elmulasztása bűntett és közúti baleset gondatlan okozása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást K. Anikóval szemben. A nyomozás adatai szerint 2016. október 12-én 16 óra 5 perckor a gyanúsított Vámospércsen, kerékpárral közlekedett a járdán a 48-as számú főút felől a Patika utca irányába. A nő a biciklijének kormányával fellökött egy járdán sétáló gyermeket, aki a földre esett és megsérült. A kerékpáros a 8 éves kislánynak adott egy zsebkendőt, hogy megtörölje vérző orrát, majd a tőle elvárható segítségnyújtás nélkül a helyszínről elhajtott. Az orvosi vélemény szerint a gyermek nyolc napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett. A rendőrök azonosították a balesetet okozó 39 éves helyi lakost, akit gyanúsítottként kihallgattak. A vele szemben folytatott nyomozást a rendőrség a napokban befejezte és az ügyben keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította a járási ügyészség részére.

Írisz Ingatlanok

- Hangulatos lakás a Faraktar utcában

63 m2-es lakás kiadó
230 000 Ft

56 m2-es lakás eladó
52 900 000 Ft

- Hangulatos lakás a Lóverseny utcában

74 m2-es lakás kiadó
280 000 Ft

- Ikerház eladó a Köntöskertben

lakás kiadó
89 000 000 Ft